Az ingatlanszakma Oscar-díjának számító elismerést egy japán projekt nyerte a legnagyobb projektek kategóriájában, a világ négy legjobbja közé a budapesti fejlesztés is bekerült.
"Óriási sikert ért el a Liget Budapest projekt a cannes-i nemzetközi ingatlan szakkiállításon (MIPIM) azzal, hogy a legátfogóbb nagyprojektek között (vagyis a "Best futura mega project" kategóriában) a világ négy legjobb terve közé került" – közölte Baán László, a projekt miniszteri biztosa csütörtök este. A tájékoztatás szerint a díjat a japán fejlesztés, a Kashiwa-no-ha Smart City nyerte.
A szakma Oscar-díjának számító MIPIM Awardsra idén a különböző kategóriákban 214 nevezés érkezett 46 országból. A nemzetközi szakértőkből álló zsűri a 11 kategória legjobb 4-4 projektét emeli ki, majd ezek közül választja ki az adott kategória díjazottját.
Baán László szerint a budapesti Városliget megújításának előkészítésekor az első pillanattól kezdve világszínvonalú, nemzetközileg is egyedi projekt megvalósítása volt a cél. Az elmúlt hat évben több száz szakember dolgozott ennek megvalósításán és ez az elismerés most igazolta munkájukat, a projektbe vetett hitüket. Kiemelte: a díj talán azoknak is üzen, akik eddig nem hittek a terv kiválóságában, nemzetközileg is kiemelkedő minőségében.
A közleményben Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes kiemelte: a cannes-i szakkiállításon sikerült megismertetniük a nemzetközi befektetői környezettel Magyarország és a főváros legkiemeltebb fejlesztéseit, amelyek az egész országnak előrelépést jelentenek majd. Magyarország tovább erősítette helyét Közép-Kelet-Európa befektetési térképén, Budapest a régió tőkebefektetési szempontból legvonzóbb városává lépett elő - emelte ki.
A MIPIM-en március 14-17. között 90 ország 2600 kiállítója vesz részt, 50 város képviselteti magát saját standdal. Budapest eddigi legnagyobb standjával vesz részt a rendezvényen, hogy felhívja a befektetők figyelmét a főváros ingatlanfejlesztési lehetőségeire.
Elkezdődött a Vizcayai-öblön áthaladó, több mint 300 kilométer hosszú, a francia és a spanyol villamosenergia-hálózat összeköttetését biztosító rendszer tengeri kábeleinek telepítése. A kivitelezést egy speciális kábelfektető hajó végzi: a 11 ezer tonna kábel befogadására képes jármű helyenként 140 méteres vízmélységben dolgozik. Az Európai Unió közös érdekű projektként támogatja a hálózat kiépítését.
Több mint 80 millió tonna kitermelt és értékesített zúzottkő, 8 bányaüzem, 3 bontottanyag-befogadó és feldolgozó, 1 értékesítési-logisztikai központ, napjainkban 146 munkavállaló. Kijelenthető ugyanakkor, hogy a Colas Északkő Kft. eddigi 35 éves története jóval több a számoknál. Termékeik ott vannak azokban az utakban, hidakban, vasúti pályákban, vízi műtárgyakban, épületekben, amelyek nap mint nap szolgálják a hazai infrastruktúra fejlesztését és működését. A jubileum alkalom arra is, hogy a vállalat ügyvezetőjével, Cseh Zoltánnal a hazai kőbányászat stratégiai szerepéről, aktuális helyzetéről is beszélgessünk.