Az engedélyek és bejelentések ugyanakkor már az építési kedv csökkenését jelzik.
Az első fél évben 6517 új lakás épült, 30,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 18 066 volt, 8,9 százalékkal kevesebb, mint 2017 azonos időszakában - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A lakásépítések bővülése a fővárosra és a kistelepülésekre koncentrálódott, az átadott új lakások számát tekintve Budapesten 51,2 százalékos, a községekben 49,3 százalékos volt a növekedés.
A megyei jogú városokban 11,9, a többi városban 23,4 százalékkal több lakás készült el, mint a múlt év első felében.
Az első fél évben kiadott új építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján Budapesten 27,0 százalékkal megcsappant az építési kedv, a megyei jogú városokban és a falvakban egyformán 3,5 százalékos a visszaesés. A nem megyei jogú városokban 17,1 százalékkal nőtt az építendő lakások száma.
Két uszályt indítottak a mohácsi hídépítésről Paksra, mindkettő meg is érkezett. Ugyanakkor speciális vízépítési terméskövet is biztosítanak a fenékküszöb építéséhez, szállítással együtt.
Elkezdődött a Vizcayai-öblön áthaladó, több mint 300 kilométer hosszú, a francia és a spanyol villamosenergia-hálózat összeköttetését biztosító rendszer tengeri kábeleinek telepítése. A kivitelezést egy speciális kábelfektető hajó végzi: a 11 ezer tonna kábel befogadására képes jármű helyenként 140 méteres vízmélységben dolgozik. Az Európai Unió közös érdekű projektként támogatja a hálózat kiépítését.