Júniusban 300 milliárd fölé került az ágazat, az első féléves összteljesítmény pedig csak egy százalékponttal marad el a 20 százalékos bővüléstől.
2018 júniusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 28,2%-kal meghaladta az egy évvel korábbit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A szervezet honlapja szerint júniusban az ágazat termelése folyóáron 320 milliárd forint volt, ami páratlanul magas érték az elmúlt évek havi adataihoz képest.
A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése júniusban 7,2%-kal emelkedett az előző havihoz mérten. Az idei első félévben az előző év azonos időszakához képest az építőipari termelés 19,1%-kal emelkedett.
Júniusban mindkét építményfőcsoport termelése nőtt: az épületek építésének volumene 15,2, az egyéb építményeké 48,8%-kal. Az épületeknél oktatási, ipari, kereskedelmi és lakóépületek építése, az egyéb építményeknél út-, vasút- és közműépítések eredményezték a növekedést.
A megkötött új szerződések volumene 0,6%-kal emelkedett, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 12,1%-kal kisebb, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 8,1%-kal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. Június folyamán a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére kötöttek nagy értékű szerződéseket.
Az építőipari vállalkozások június végi szerződésállományának volumene 62,1%-kal meghaladta az egy évvel korábbit. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 7,5, az egyéb építményeké 82,9%-kal nagyobb volt, mint egy évvel azelőtt.
A második negyedévben az építőipar termelői árai 9,2%-kal emelkedtek az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Péntekről szombatra virradó éjjel kezdték el a fővárosban a szakemberek a munkát a Gubacsi hídon. A több szakaszra osztott helyreállítás során először a csaknem 200 méter hosszú átkelő mozgósaruit javítják, majd ősszel három dilatációs szerkezetet is kicserélnek. A Budapest Közút Zrt. beruházásában megvalósuló, projekt kivitelezője a Híd-Tám Kft.
Két uszályt indítottak a mohácsi hídépítésről Paksra, mindkettő meg is érkezett. Ugyanakkor speciális vízépítési terméskövet is biztosítanak a fenékküszöb építéséhez, szállítással együtt.