Az adózott eredménye túllépte az egymilliárdos határt, míg a forgalmát tekintve tízmilliárd forint fölé jutott a Terrán Tetőcserépgyártó Kft.
Az elmúlt két évben több mint százzal növelte dolgozói létszámát a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. - közölte a cég az MTI érdeklődésére. Mint írták,
a társaságnál két évvel ezelőtt még 174, tavaly már több mint 220, idén pedig közel 280 ember dolgozik.
A magyar tulajdonú cég székhelye a Baranya megyei Bólyban van, központi irodáját Pécsen működteti. A bólyi mellett Kunszentmiklóson található a vállalat nagyobbik magyarországi gyára. Ugyanitt, a már meglévő szomszédságában május óta építi a második gyártóegységét, közel félmilliárd forintos állami támogatással 2 milliárd forint értékben. Emellett tavaly júniusban az erdélyi Aranyosgyéresen is átadott egy üzemet a Terrán, felgyorsítva az ottani piacának a kiszolgálását.
Az 1920-ban alapított társaság Magyarországon közel 33 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik, nemrég adtunk hírt az általa fejlesztett napelemes tetőcserép újabb sikeréről. A mostani közlemény szerint 2018-ban nemcsak megőrizte, de növelte is a piacvezető pozícióját hazánkban a tetőfedőanyag-gyártók között.
A cég az elmúlt években jelentősen növelte árbevételét: a 2017-es 8 milliárd forintról tavaly 10 milliárd fölé nőtt, míg adózott eredménye a tavalyelőtti 770 millió forintról 2018-ban 1 milliárd forint fölé emelkedett.
A CONTECH 2026 Konferencia középpontjában a BIM, az AI és az iparági innováció áll - de nem elméletben, hanem a gyakorlatban.
A Citadella felújítása nyerte a Legjobb Projekt díját a Mapei tagvállalatai között megrendezett Grand Prix 2026 nemzetközi verseny referencia kategóriájában. A budapesti műemlék helyreállítása során közel 14 000 négyzetméternyi történelmi kőfelület újult meg, és több mint 600 tonna Mape-Antique Allettamento habarcsot használtak fel. A látványos eredmény mögött azonban egy kevésbé látható műszaki probléma megoldása állt: a több mint másfél évszázados falazatokat hosszú időn át terhelő nedvesség és sók kezelése.