A díjnyertes Múzeum Mélygarázs a WEST HUNGÁRIA BAU Kft. generálkivitelezésével épült meg.
Az Építőipari Nívódíj pályázati felhívását 2021. évben huszonegyedik alkalommal hirdette meg az Építőipari Mesterdíj Alapítvány Kuratóriuma (ÉMA). A díjakat 2021 év végén adták át, melyről lapunk is beszámolt a díjazott projektek névsorával együtt.
Az Építőipari Nívódíjat Tanúsítvány és a létesítményen elhelyezett, az alkotók megnevezésével ellátott bronztábla testesíti meg, ezen táblák ünnepélyes felavatására 2022-ben kerül sor. Június 3-án a Komplex infrastruktúra kategóriában díjnyertes Múzeum Mélygarázs ünnepélyes táblaavató rendezvényét tartották meg.
A létesítmény Budapesten, a Dózsa György úton, a Városliget mellett valósult meg a WEST HUNGÁRIA BAU Kft. generálkivitelezésével.
A projekt további résztvevői:
Az eseményen Nagy Sándor, a WHB projektvezetője köszöntötte elsőként az egybegyűlteket és a projekt ideje, vagyis a két és fél év alatt kialakult pozitív kapcsolatot hangsúlyozta a tervezők, az alvállalkozók és a munkatársak között.
„A Nívódíj Bizottság által odaítélt díj mindenképpen megkoronázza a mélygarázs kialakításában vállalt munkánkat”
– tette hozzá.
A tervezők részéről elhangzott, örömteli folyamat részesei lehettek, a felkészült tervezőgárdának és a megbízókkal való együttműködésnek köszönhetően, ahol az alap hozzáállás a megoldás keresés volt. Eleget tudtak tenni azon megrendelői elvárásnak, miszerint ne csak egy jól működő, modern mélygarázst kapjon az idelátogató, hanem valami plusz is jelenjen meg.
Így született meg a 800 férőhelyes mélygarázs kerékpártárolókkal, amelynek tetején promenád jelenik meg. Ez egy előremutató fejlesztés, amely megtermeti lehetőségét az autómentes Városliget kialakításának
– hangzott el az ünnepségen.
„Az épület belső kialakítása elsősorban a gépkocsi forgalom céljait szolgálja, ugyanakkor megoldja a biztonságos gyalogútvonalak biztosítását is. Megoldott a mozgássérültek parkolása és az elektromos töltőhelyeket is kiépítettek. A parkolóhelyek kialakítása kényelmes, problémamentes használatot nyújt, szemben sok parkolóház oszloprengetegével.
Külön üde színfoltot jelentenek a falakon elhelyezett kortárs művészeti alkotások. A felszínen egy geometrikus promenád lett kialakítva, a lépcsőházi kijáratok pedig jól elrejtik a gépészeti kivezetéseket. Összességében a létesítmény megoldotta a hajdani, elhanyagolt Felvonulási tér egy részének rehabilitációját” – olvasható a projekt méltatásában.
Végezetül Katona András, a Nívódíj Bizottság képviselőjeként méltatta a projektet, és röviden kitért a Nívódíj történetére. Az első pályázat meghirdetésére 2000-ben került sor, 2021-ben 22 pályamű érkezett, ebből a Bíráló Bizottság összesen 14 építményt részesített Építőipari Nívódíjban és kettő részére elismerő oklevelet adott ki.
Hangsúlyozta, a 18 tagú bírálóbizottság igen szűkmarkúan bánik a díjak kiosztásával, komoly szakmai vitákat követően csak a legjobbak kaphatják meg ezt az elismerést.
2024 első félévében az előző év azonos időszakához képest az építési beruházás tárgyú szerződések mind darabszámban, mind értékben emelkedtek, előbbi 13,1 százalékkal, utóbbi 11,9 százalékkal.
Fiatal mérnökként került a Paksi Atomerőműbe Szarvas Krisztián. A kezdetek óta a Paks II. projektért dolgozik, négy éve műszaki igazgatóként. Bár a legnagyobb létszámú szervezetet irányítja, ajtaja minden munkatársa előtt nyitva áll. Kulcsfontosságúnak tartja, hogy sikerüljön megnyerni és megtartani a fiatal generációt az új atomerőmű számára.