2024.04.20, Szombat
Fokozódott a verseny, és felére csökkent az egyajánlatos közbeszerzések aránya
Dr. Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság elnöke felszólalása (Fotók: Láng Péter/magyarepitok.hu)

Fokozódott a verseny, és felére csökkent az egyajánlatos közbeszerzések aránya

magyarepitok.hu

2023.04.13. 14:34 - Hegedűs Gergely

Átrendeződött a közbeszerzési piac: egyharmad-egyharmad arányban osztozik rajta az építés, a szolgáltatás és az árubeszerzés.

Hirdetés

A közbeszerzések terén továbbra is jelentős a verseny: átlagosan 7 pályázó indult egy-egy tenderen az év első három hónapjában - derült ki a Közbeszerzési Hatóság 2023 első negyedévére vonatkozó Gyorsjelentéséből. A szervezet székházában tartott sajtóeseményen az is kiderült, hogy átrendeződés figyelhető meg a közbeszerzések tárgyát tekintve: az eljárások értékének legnagyobb hányada a korábbiaktól eltérően nem az építési beruházásokhoz kapcsolódik, hanem a szolgáltatás-megrendelésekhez. Az eseményen ugyanakkor arról is szó esett, hogy a tavalyi szint közel felére esett vissza a közbeszerzések értéke az első negyedévben.

 

Dr. Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság elnöke


Tavalyhoz képest csökkenés, 2021-hez képest stagnálás

Az összesített adatok alapján az idei év első három hónapjában a magyarországi ajánlatkérők összesen 1702 db eredményes közbeszerzési eljárást folytattak le, amelyek összértéke 704,2 milliárd forintot tett ki. A tavalyi első negyedév kiugró számaihoz képest idén eddig, főként az eljárások összeértékét tekintve, csökkenés figyelhető meg (1933 db eljárás mellett 1374 milliárd forintos összérték 2022 első negyedévében).

2021 azonos időszakával összehasonlítva viszont közel megegyező adatokat láthatunk mind az eljárások darabszámát, mind az összeértékét tekintve (1819 db eljárás mellett 716 milliárd forintos összérték 2021. január-március között). 

 


Csökkent az egyajánlatos közbeszerzések aránya

Dr. Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság elnöke a sajtóeseményen elmondta, csökkent az egyajánlatos közbeszerzések aránya mind az uniós mind a nemzeti eljárásrend szerint. Az egyajánlatos szerződések aránya az egészségügyi eljárásokban magasabb - mondta kérdésre válaszolva z elnök.

Az uniós eljárásrend szerint az egyajánlatos eljárások értkének aránya 21,2 százalék volt az első negyedévben. Ugyanez az arány a nemzeti eljárásrendben az érték 6 százaléka, ami csökkenés a tavalyi 12,8 százalék után.

Az eljárások száma alapján 13,8 százalékra csökkent a tavalyi 20,1 százalékról az egyajánlatos beszerzések száma.

 


A verseny fokozódni látszik

A közbeszerzési verseny másik lényeges indikátora az egy eljárásra érkező ajánlatok átlagos száma: ez 2023 első negyedévében 7,4 darab volt, ami csaknem egy ajánlattal meghaladja az előző két év azonos időszakának adatait. Ez a mutató évek óta magas szinten áll, ami azt jelzi, hogy a hazai közbeszerzési piacon fennálló versenyhelyzet folyamatosan biztosított.

„A verseny fokozódni látszik, egyre több cég száll ringbe egy-egy tenderért. A kkv-k nyertességi aránya továbbra is magas: minden eredményesen lefolytatott 100 közbeszerzési eljárásból 81 db-ot ők vittek el 2023 első negyedévében. Pozitív fejlemény az is, hogy a zöld szempontokat tartalmazó beszerzések szám- és értékaránya is jelentősen nőtt az előző év első negyedévéhez képest”reagált a friss adatokra Dr. Kovács László.

 


Az építési beruházás a harmadik helyre esett vissza

Átrendeződött a közbeszerzési piac szerkezete is: eddig a fele építési beruházás volt, most ez változott, egyharmad-egyharmad arányban osztozik a közbeszerzési piacon az építés, a szolgáltatás és az árubeszerzés.

A közbeszerzéseknél az építési beruházás a harmadik helyre esett vissza 208,6 milliárd forinttal, 255,4 milliárd forint jutott a szolgáltatásokra, 240 milliárd forint az árubeszerzésre. „A közbeszerzések értékének mérséklődése a háború egyik következménye, a gazdasági bizonytalanság miatt ugyanis több beruházást leállítottak és elhalasztották” – mondta el Kovács László.

Arra az újságírói kérdésre, hogy kritika érte az Európai Unió részéről a magyar közbeszerzéseket Kovács László azt válaszolta, hogy nem közbeszerzési szakmai, hanem politikai indíttatású kifogások érkeztek. Az egyik uniós kritika az volt, hogy nem megfelelő az átláthatóság, közben pedig az unió által vizsgált 12 indikátor közül az egyik épp az átláthatóság, amely Magyarország esetében évek óta száz százalékon áll - emlékeztetett.

Galéria

Iparági hírekKözbeszerzési Hatóságközbeszerzés

Hírlevél

Hirdetés