A Weinberg odafigyelt a praktikusságra, így közvetlenül az iroda melletti épületet választottak a napközis jellegű táborhoz.
Egy 2018-ban született és azóta sikeresen működő kezdeményezésről számolt be lapunknak a Weinberg 93 Kft. A sárospataki központú vállalat tulajdonosai egy olyan ötletüket valósították meg, amely Magyarországon egyedülálló kezdeményezések közzé tartozott.
A társaság közvetlenül a sárospataki irodája közelében működtet nyári tábort, amely az idei nyári szünet kezdetekor, június 26-án immár nyolcadszor nyitotta meg a kapuit. A Malomkő utcában működő tábor megkönnyíti a nyári időszak gyerekfelügyeletét, amikor az óvodák és iskolák zárva vannak. A napközi a tapasztalatok szerint a szülők és a gyermekek körében is közkedvelt – derül ki a cég beszámolójából.
A szervezéskor a Weinberg odafigyelt a praktikusságra, így közvetlenül az iroda melletti épületet választottak a napközben működő, napközis jellegű táborhoz. Az épülethez tartozik egy játszótér, ennek a kialakításában nagy szerepet játszott az a környezetbarát szemlélet, amelyben a cég acélszerkezet gyártó üzeme is működik.
A táborban a nyár során 10 turnus van összesen: egy turnus 5 munkanap, hétfőtől péntekig tart. A tábor augusztus végéig várja a gyerekeket, ezzel lefedve a teljes vakációt. A nyár során közel sok gyerek fordul meg a táborban, 10-15 fős csoportokban, a heti létszám 15 gyerek. Három éves kortól lehet jönni, felső korhatár nincs.
A gyermekfelügyelet mellett a napi foglalkozások térítésmentesen igénybe vehetők: elsősorban kézműves, szabadidős és sport foglalkozásokból állnak. A nyári tábor nyitva tartását elsősorban a munkarendhez, másodsorban az egyéni igényekhez igazították, így reggel 7-től délután 5-ig várják a táboroztatók a gyerekeket.
A támogatásból többek közt egy 18 millió forint értékű ultrahang készüléket szereztek be, mellyel egyre komplexebb veleszületett szívfejlődési rendellenességeket tudnak vizsgálni.
Az idei Szabadics Ride Company Challengen nemzetközi licensszel rendelkező csapat is részt vesz, mellyel támogatói megállapodást köt az építőipari cég.