Egységes koncepciót kaphat a főváros egyik legfontosabb közlekedési útvonala.
Az idén indulhat a Nagykörút Nyugati tér és Mester utca közötti szakaszára vonatkozó komplex megújítás tervezése, a szakaszosan megvalósítandó beruházás várhatóan a jövő évben kezdődhet el és a következő ciklus végére valósulhat meg - közölte Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön sajtótájékoztatón, kérdésre válaszolva.
A fejlesztésről a főváros és a négy érintett kerület - VI., VII., VIII., IX. - az Erzsébetvárosban tartott kihelyezett kabinetülésen kötött megállapodást.
A projekt nagyjából négymilliárd forint európai uniós, továbbá fővárosi és kerületi forrásból valósulhat majd meg.
A komplex fejlesztés során nemcsak egyszerűen a fizikai teret újítják meg, hanem a város egységes arculatát szeretnék megteremteni, és mindezt összekapcsolják egy vállalkozásfejlesztési programmal
– fejtette ki a városvezető.
Az elhangzottak alapján a beruházás érdemben nem befolyásolja a mostani forgalmi rendet, de a tervek fontos része az például, hogy az adott helyeken a mostani parkolósávokat és a kerékpársávokat felcserélnék, tehát a kerékpársávok kerülnének a járdához közel. Továbbá szeretnék megkönnyíteni a helyi kereskedelmet, vállalkozásokat kiszolgáló logisztikai igényű parkolást.
A fejlesztés során többek között növelik majd a zöldfelületek nagyságát, a meglévő fasort megvédik, védettebb kerékpársávokat alakítanak ki, valamint egy egységes vízáteresztő burkolatot szeretnének a járdafelületeken, továbbá javítják az útminőséget és több zebrát is kialakítanak.
A köszöntőt mondó Fónagy János immár 30 éve állandó résztvevője az ágazat csúcstalálkozójának, amely 9 éve a teljes közlekedési szakma találkozója is egyben. A rendezvényen a közlekedési miniszter is részt vett: Vitézy Dávid többek közt az M1-es beruházás folytatásának lehetőségéről is kifejtette a kormány álláspontját.
Kifelé döntött ívek, a rézsűbe rejtett kitámasztás és az autópálya forgalmához igazított építés: számos különleges mérnöki megoldás formálta az M7-es felett átívelő velencei gyalogos-kerékpáros hidat. Az Év Tartószerkezete díjjal elismert alkotás tervezéséről és a megvalósítás kihívásairól a FŐMTERV Zrt. tervezői beszéltek portálunknak.