Kihirdették a tervpályázat eredményét.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium 2025 februárjában hirdetett országos, nyílt építészeti tervpályázatot Szatmárcseke – Himnusz Emlékhely címmel 35 millió forintos összdíjazással. A kiírás szerint a pályázat fő célja a Kölcsey Ferenc Himnusz emlékhely megtervezése, azaz annak kialakítása, megformálása oly módon, hogy a Himnusznak méltó emlékhelyével gazdagodjon Magyarország. Szatmárcseke az államhatárok szerint az ország északkeleti sarkában található, a Kölcsey-család ősi birtoka, ahol a költő is több évtizeden át alkotott (így a Himuszt is itt írta meg).
Összefoglalták: az új komplex kulturális intézmény három fő funkciót foglal majd magába: a
Emellett elvárás volt a helyszín nemzeti emlékhellyé nyilvánításához szükséges, nemzeti megemlékezésekre alkalmas méltó külső rendezvénytér kialakítása.
Most, miután a tárca államtitkára, Lánszki Regő országos főépítész délelőtt kihirdette az eredményeket, a hely.hu-n megjelent az első három helyezett, illetve a megvásárolt pályaművek rangsora. Mint a portál tájékoztat, a pályázatra 36 építésziroda küldte be munkáját, a benyújtott terveket pedig rangos szakmai zsűri bírálta el. A bírálóbizottság elnöke Lánszki Regő,, társelnöke Perényi Lóránt helyettes államtitkár volt, de a zsűri munkájában részt vett a helyi közösség képviseletében Csoma Zoltán, Szatmárcseke polgármestere is.
A MOM Kulturális Központ kupolatermében tartott eseményen Lánszki Regő beszédében többek között elmondta: arra törekedtek, „hogy az emlékhely egyszerre hordozza magában a hagyomány tiszteletét és a jövő építésének vívmányait: egy olyan kortárs építészeti alkotást, mely méltó hitelességgel őrzi Kölcsey egykori otthonának emlékét, ugyanakkor korszerű, energiahatékony, letisztult formavilágával harmonikusan illeszkedik a környezetbe.”
Az első díjat Turi Gergő (Triskell Épülettervező Kft.) pályaműve nyerte. A munkát a bírálóbizottság méltatásának szavaival mutatjuk be.
„Miként a Himnusz is egy imádság, s mint ilyen, írója egy nemzetként szavait az Istenhez intézi, de nem szólhat másként, mint emberi hangon, az emberi tudat korlátainak felismerésével, kissé dadogva, de lehetőségeihez képesti legnagyobb mívességgel, olykor az égbe emelt tekintettel, tökéletlenségében megilletődve, néha egészen elhalkulva, máskor határozott, sajátos érccel, úgy a 17-es pályaműben is van bizonytalanság, helyenként túlgondoltság, mégis; éppen a részletek kifinomultságával, egyszerű, de határozott kompozíciójával, egyetemességet sugárzó tömegével az arányosság mértékén belül emelkedik a többi pályamű fölé. Minőséget teremt.”
„A tervező jó arányérzékkel válaszolta meg a kistelepülésbe illesztett, nagyszabású jelentéstartalmat közvetítő épület építészeti kihívásait, a magyar építészetről szóló törvény hagyományokon és a mai tudáson alapuló helybe illesztés elvének való megfelelés ennél a pályaműnél érvényesül a legerőteljesebben”
– áll a méltatásban.
A második díjat Emődi-Kis Tamás, a harmadik helyezést pedig, Sztranyák Gergely és Sztranyák Veronika (SZTR stúdió), valamint Varga Dániel pályaműve kapta.
Kiemelt megvételben Trabak Máté és Trabak Zoltán munkája, valamint megvették még
A fenti pályázatok bemutatását itt tekinthetik meg olvasóink.
A továbbtanulás szempontjából hátrányos helyzetű települések diákjait lektorálják.
A siófoki Hidász Napokon a hídszakma kiemelkedő szakemberei mellett a fiatal mérnököket is díjazták.