Lezajlott az évnyitó ünnepség és megkezdődött a képzés a Gál Ferenc Főiskola szegedi intézményében, ahol mostantól hiányszakmákat oktatnak
Az ország egyik legnagyobb építőipari vállalata, a KÉSZ Csoport és a Gál Ferenc Főiskola összefogásával indult el a szakképzés a szegedi intézményben. Az első évfolyamban 12 diák kezdte meg hegesztő szakmai tanulmányait. A szakképzések minden esetben a hazai építőipari hiányszakmákhoz adnak végzettséget, szakmai tapasztalatot, a rátermett diákoknak pedig stabil, jövedelmező álláslehetőséget is.
A KÉSZ Csoport anyagilag és tárgyi eszközök beszerzésével, valamint a hallgatók gyakorlati helyének biztosításával nyújt hosszú távú támogatást az egyházmegyei főiskola szakképző iskolájának szegedi tagintézménye számára. Az évnyitó ünnepségen jelen volt a cégcsoport alapítója, Varga Mihály, aki elmondta, hogy kiemelten fontosnak tartja az egyedülálló összefogást, mert a munkaerőhiány az építőipar legégetőbb problémája. A tervek szerint a KÉSZ a majdani végzett diákoknak munkalehetőséget is szeretne biztosítani szegedi üzemeiben, kecskeméti acélszerkezet-gyárában, illetve az országszerte zajló projektjein.
Bíró Gyula, a Gál Ferenc Főiskola köznevelési rektori megbízottja úgy fogalmazott, „rendkívül előremutató az együttműködés, melynek során a képzés nem csak a magas szintű szakmaiságot célozza, hanem egyedülálló módon értékalapú nevelést is biztosít a jövő szakmunkásai számára.”
A sikeres évindulás után az összefogás célja annak bemutatása, hogy a kijelölt hiányszakmák is vonzó, anyagilag stabil jövőképet jelenthetnek a tanulók számára. A KÉSZ Csoport sokrétű tevékenységével, elismert szakmaiságával, sokféle kihívó, de vonzó életpálya lehetőségével a szakmatanulást kívánja vonzóbbá, elismertebbé tenni.
A további fejlesztési célok között szerepel egy zöldmezős beruházás keretében létrehozandó XXI. századi, modern, a szakmai gyakorlati oktatás helyszínéül szolgáló EDUPARK komplexum, amely a gyakorlati képzés mellett bekapcsolódhat többek között az általános és a nem szakmai képzésben részt vevő középiskolások pályaorientációjába, a felnőttképzések szakmai alap-, át- és továbbképzésébe.
Az építkezés vagy felújítás számtalan döntés meghozataláról szól, az egyik leginkább kritikus pont pedig az otthonunk stílusának megtalálása. Különösen akkor, ha több irányzat tetszik, vagy bizonytalanok vagyunk. Az olyan részletek esetében, amelyek meghatározóak az összkép szempontjából, illetve évtizedekig velünk maradnak, rendkívül fontos, hogy jól döntsünk. Ilyen a tető is, ami nagymértékben befolyásolja az épület megjelenését. Modern minimalizmus vagy klasszikus külcsín? A Terrán sík tetőcserepeinek letisztult vonalvezetése és gazdag színpalettája széles spektrumon teszi lehetővé a legmegfelelőbb modell kiválasztását. A Zenit Max és Rundo termékcsaládokkal a legmagasabb színvonalon valósíthatók meg a tetőálmok.
Magyarországon az elöregedett ingatlanállomány miatt számos lakóház szorul felújításra. Jellemzően a kisebb településeken találkozunk korszerűtlen állapotú házakkal, amelyek esetében igen nagy százalékban a tetőszerkezet állapotának javítása lenne a legsürgetőbb kérdés. A kormány többféle otthonfelújítást ösztönző programot indított annak érdekében, hogy javítsa a vidéken élők lakhatási körülményeit, ugyanakkor a támogatásokhoz szükséges feltételek és az ingatlan pontos földrajzi elhelyezkedése nagymértékben meghatározza, hogy melyik irányba érdemes elindulni. A Vidéki Otthonfelújítási Program jelentős anyagi segítséget nyújt – akár energetikai tanúsítvány nélkül is –, ráadásul már a nyugdíjasok számára is elérhető.