Az egyik legnagyobb hazai építőipari vállalat ezúttal olyan alapítvány munkáját támogatja, amely súlyos és gyógyíthatatlan betegséggel küzdő családoknak nyújt segítséget.
A Market Építő Zrt. és a Mosoly Alapítvány 2018 végén hosszútávú stratégiai támogatói szerződést kötött. Az alapítvány a súlyos betegséggel küzdő és együtt élő családoknak segít egyedülálló módon: mese- és művészetterápiás szolgáltatásai a trauma feldolgozásában és elfogadásában nyújtanak támogatást.
Az alapítvány hiánypótló munkát folytat Magyarországon, melyet ráadásul térítésmentesen biztosít az érintetteknek, munkáját elsősorban adományokból tartja fenn. A Markettel kötött partnerség lehetővé teszi a Mosoly Alapítvány számára, hogy szolgáltatásait hosszú távon, kiszámítható módon tervezhesse.
A Mosoly Alapítvány melletti hosszú távú elköteleződést a közös alapértékek határozták meg. Az alapítvány a kórházi dolgozókkal folyamatos együttműködésben végzi segítő munkáját. Gondosan kiválasztott, tapasztalt szakemberei részére állandó képzést, valamint szakmai monitoringot biztosít.
A több mint 20 éves Alapítvány munkatársait a professzionalizmus mellett elhivatottság és sokéves tapasztalat jellemzi.
Terapeutáik az életük legnehezebb időszakában – a súlyos, hosszantartó, sokszor kiszámíthatatlan végkimenetelű betegséggel való szembenézéskor – nyújtanak támaszt a kiszolgáltatott gyerekeknek és családjaiknak.
Az emberközpontú építőipari nagyvállalat számos alkalommal állt társadalmi ügyek mellé. Csatlakozott többek között az UNICEF Gyerekhang magyarországi eseménysorozatához és önköltségi áron vállalta a Démétér Ház új szárnyának a kivitelezését. A művészet szeretete és támogatása is meghatározó a Market Építő Zrt. életében, ezért évekkel ezelőtt létrehozta a MarketArt programot, amivel már több sikeres művészt is segített karrierje beindításában.
Hét méteres betonfalak épültek Budapesten a Duna-ág víztelenített medrében, amelyek egy új szivattyútelep működését szolgálják. Három dunai áradás mellett, három év alatt valósult meg a Kvassay-komplexum modernizációja, amely választ ad a klímaváltozás vízgazdálkodási kihívásaira. Az idén átadott projekt kulcsszerepet játszik a Ráckevei–Soroksári-Duna-ág és a Homokhátság vízpótlásában.
Az EB Hungary Invest Kft. valósítja meg az Aerogate Homes lakóparkot, amelynek első ütemében 155 lakás épül, Ybl-díjas tervezők és jelentős generálkivitelezői tapasztalat bevonásával.