Ipari léptékű energiatárolási technológia jön létre a több mint 10 milliárd forintos, úttörő jellegű beruházásban.
Az MVM Tisza Erőmű Kft. nemrég jelentette be, hogy tiszaújvárosi telephelyén a 1000 MW-os kombinált ciklusú erőmű mellett egy kémiai alapú energiatároló rendszert is kialakít. Most az MVM Balance Zrt. adott hírt egy hasonló jellegű beruházásról: az ajkai Bakonyi Gázturbinás Erőművet egy 57 MW teljesítményű és 57 MWh kapacitású akkumulátoros energiatárolóval egészítik ki.
A több mint 10 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően az erőmű és az energiatároló egységéből a Bakonyi Hibrid Erőművet hozzák létre.
„A megvalósuló hibrid erőmű fejlesztésnek köszönhetően Magyarországon úttörő jelentőségűnek számító, ipari léptékű energiatárolási technológia jön létre, amely a tároló és a gázturbinás erőmű gépegységeinek összehangolt, környezetbarát üzemét eredményezi” – olvasható az MVM honlapján.
Az új energiatároló néhány másodpercen belül képes a névleges teljesítmény leadására, így hatékonyan segíti a villamosenergia-rendszer szabályozását és a megújuló források időjárásfüggő termeléséből adódó ingadozások kiegyenlítését. A berendezések részben konténeres kivitelben, részben szabadtéren kapnak helyet, a villamos csatlakozás pedig az erőmű új kapcsolóépületén keresztül valósul meg. A kivitelezés várhatóan 2026. június 30-án zárul, illeszkedve Magyarország zöld átállási céljaihoz és az MVM Csoport középtávú stratégiájához.
A projekt tervezett összköltsége 10,4 milliárd forint, amelyhez Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve keretében, uniós finanszírozásból 3,85 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a társaság. A fejlesztés – ezen belül 28,5 MW/57 MWh támogatott kapacitással – hozzájárul az önellátási képességek erősítéséhez, a külső energiafüggőség mérsékléséhez és az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez.
A 10 milliárdos tiszaújvárosi fejlesztésben 31 megawatt névleges teljesítményű és 62 megawattóra kapacitású akkumulátoros energiatároló egység épül.
A projekt azért is különleges, mert a legmodernebb technológiát – részben zöldhidrogén tüzelésre is alkalmas gázturbinát, gőzturbinát és hőhasznosító kazánt – egyesíti egy rendszerben.