2024.10.16, Szerda

Az adatokat Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára ismertette évértékelő sajtótájékoztatóján. Arról is beszámolt, hogy jövőre mintegy 1100 milliárd forintnyi közlekedési beruházás indulhat el az országban, erre a tervek szerint 670 milliárdot ki is fizetnek 2016-ban. Jövőre közúton mintegy 300 kilométeren kezdődnek fejlesztések 520 milliárd forintból, vasúton 370 kilométeren 600 milliárd forintból.

Tasó László felidézte, 2020-ig közlekedési fejlesztésekre 2600-2800 milliárd forintot terveznek.

Az államtitkár értékelése szerint kiemelkedő évet zár a közlekedési ágazat az idén. A közlekedési beruházásokra a 2007-2013-as uniós ciklusban rendelkezésre álló mintegy 2100 milliárd forintos keret lehívása várhatóan 100 százalékos lesz. „Uniós és hazai források segítségével 853 kilométer új út épült meg 2007-től, és több mint 2800 kilométer út újult meg” - összegezte Tasó László.

Az idén 63 kilométernyi új gyorsforgalmi szakaszt adtak át, egyebek mellett az M43 Makó-országhatár és az M85 Győr-Csorna közötti szakaszát. Csaknem 70 kilométeren vehettek birtokba az autósok települési elkerülő utakat, például Győrött, Kecskeméten, Mórahalmon vagy Nyíregyházán. Főutak burkolatát csaknem 300 kilométeren erősítették meg.    

Az államtitkár kiemelte, hogy az idén befejeződött a Balaton vasúti megközelítésének javítását segítő dél-balatoni felújítás első, és megkezdődött a második üteme. Lezárult a vasútvonal korszerűsítése Püspökladányig, és folytatják a munkát Debrecen-Apafa állomásokig.    

Az állomások felújítása közül Tasó László egyebek mellett említette a váci, a pilisvörösvári, a solymári és a füzesabonyi beruházást, illetve azt, hogy nagy programként megvalósulhat a székesfehérvári állomás felújítása.    

Az államtitkár hangsúlyozta, változatlan tarifák mellett működtetik a közösségi közlekedési rendszert. 

Tasó László emlékeztetett, a múlt héten tíz évre megállapodást kötöttek a két hazai vasúttársasággal a pályaműködtetésre. Megjelent az állami közutak fenntartását folyamatosan növekvő költségvetési keretösszegek rögzítésével biztosító kormányhatározat is.    

Az államtitkár felidézte, hogy az Európai Bizottság februárban elfogadta az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programot. „A kiírásokat határidőre közzétették, nincs akadálya annak, hogy gőzerővel elkezdődhessen a munka 2016-ban” - fogalmazott.

Hozzátette, október végén sok uniós és hazai forrásból megvalósuló beruházás közbeszerzési eljárását sikerült elindítani.

(mti)

Aktuálisútépítés