2024.04.19, Péntek

A több mint 526 millió forintba került, uniós forrásból megvalósult beruházással a kastély turisztikai vonzerejét növelték, az új létesítmény különböző rendezvényekre is alkalmas lesz.

A kastélyban helytörténeti kiállítást hoztak létre, amely az épület történetét, valamint lakóinak életmódját, életük különböző helyszíneit mutatja be.

Emellett

  • újjáépítették a főúri szalont,
  • a könyvtárat,
  • valamint a kápolnát,
  • úgyszintén megújult a kastélypark is, ahol szabadtéri rendezvényeket lehet szervezni.    

Csoma Ernő (Fidesz-KDNP), a település polgármester az avatáson az MTI-nek elmondta, céljuk, hogy Tolcsva visszakerüljön Tokaj-Hegyalja turisztikai térképére.

Hozzátette, a múlt század eleji útikönyvek a kastélyok városaként emlegették az akkor mezővárosi címmel rendelkező települést. Ezekre a történelmi épületekre szeretnének alapozni ma is, a tokai borok mellett. Céljuk a kastély felújításának folytatása, amely során a másik szárny kaphatna új funkciókat.    

Az épületet Héjj Dávid, a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács elnöke adta át, aki arról beszélt, hogy Tokaj-Hegyalját nem kell kitalálni, hiszen "azt már megtették őseink." Szólt arról is, hogy a fejlesztések akkor lehetnek sikeresek, ha az itt élők elhiszik, hogy sokkal értékesebb részei Magyarországnak, mint ahogyan azt magukról gondolják.    

Hörcsik Richárd (Fidesz-KDNP) a térség országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, a magyar kormány az utóbbi két évben több mint hárommilliárd forintot fordított Tokaj-Hegyaljára, amelynek már most, a turisztikai szezon kezdetén látszanak az első jelei. A borvidéket érintő fejlesztési program során szinte minden településen épült valamilyen turisztikai attrakció. „Ezek a fejlesztések pedig munkahelyeket teremtenek, turistákat vonzanak és Tokaj-Hegyalja fejlődését szolgálják” - tette hozzá.

(mti)

Mi épül?turizmusTolcsvakastélyfelújítás