Eiffel Műhelyház néven él tovább a MÁV egykori szerelőcsarnoka: az óriási épületben elférnek az opera gyártóműhelyei, színpada, kellékei és jelmezei, így igazi logisztikai központtá válik.
Lerakták a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyházának alapkövét csütörtökön Budapesten. A várhatóan jövő év végégig megvalósuló beruházás helyszíne a Magyar Államvasutak Kőbányai úton található egykori Északi Járműjavító szerelőcsarnoka, mely átépítés után az Operaház művészeti és logisztikai központjaként működik majd tovább.
A komplexum felújításának kivitelezője a Strabag Építő Kft. A 2019-re elkészülő épületben:
Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója ismertette: a beruházás előkészítése négy évvel ezelőtt vette kezdetét. A 220 méter hosszú és 110 méter széles, ezáltal Magyarország legnagyobb alapterületű ipari műemlékének számító épület átépítésére csaknem 20 milliárd forintot fognak költeni, ebből 14,1 milliárd forintot állami támogatás fedez. Az Eiffel Műhelyházban elsősorban szakmai háttérmunka fog folyni, de emléktermet szentelnek Feketeházy Jánosnak, a csarnok építészének, aki egyben az Operaház tetőszerkezetét is tervezte.
Az 1886-ban épített komplexum 2009 óta üresen állt, amikor 2015 nyarán a kormány úgy döntött, hogy az Operaház rendelkezésre bocsátja a 22 hektáros telek 6,7 hektáros részét, rajta a mintegy 25 ezer négyzetméteres szerelőcsarnokkal – idézte fel Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes.

















Jóváhagyta a Fővárosi Közgyűlés a több mint 110 éves Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda felújítási programját. Kiírhatják a közbeszerzést az első, három milliárd forintot meghaladó ütem kivitelezésére.
Két közbeszerzési eljárás is jelzi, hogy nagy átalakulás küszöbén áll a légikikötő és annak környezete. Az egyik tender eredményeként épület-, építményszerkezeti és infrastrukturális tervezési feladatokra kötött keretmegállapodást a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető cég. Egy másik eljárásban kivitelezőt keresnek a reptérhez vezető út- és az ahhoz kapcsolódó teljes közműhálózat átépítésére.