A tajvani központú cég üzemében évente egymillió biciklit gyártanak majd.
A Giant Global Group 15 milliárd forintos beruházással kerékpárgyártó üzemet épít Gyöngyösön. A hírt bejelentő budapesti sajtótájékoztatón kiderült, az új gyárban évente 1 millió kerékpár készülhet, a termékek Kelet-Európa országaiba kerülnek.
Az eseményen Bonnie Tu, a tajvani központú Giant Global Group elnöke hangsúlyozta, Európa nem csupán a kerékpáros közlekedés bölcsője, hanem egyúttal a kerékpárok legfontosabb piaca. „Magyarország a kontinens központjában fekszik, rendelkezik a termeléshez szükséges ipari alapokkal és képességekkel, a gyárat befogadó Gyöngyöst pedig a közlekedési kapcsolatai teszik alkalmassá a beruházásra” – magyarázta az elnök.
A bejelentésen szintén részt vevő Magyar Levente azt hangoztatta, az új gyöngyösi üzem a kerékpározás terjedéséhez és a kerékpárutak kihasználásához is hozzájárul. „Az életmódváltásban az állami tisztviselőknek is példát kell mutatniuk” - tette hozzá a külgazdasági államtitkár. A politikus arra is kitért, hogy tavaly pedig minden eddiginél több, közel száz befektető érkezett hazánkba Ázsiából, közel 4 milliárd euróval növelve az ipari kapacitásunkat.
A tajvani központú Giant Global Group a világ legnagyobb kerékpárgyártójaként évente 5 millió kerékpárt ad el a világ több mint 50 országában. Tajvan és Hollandia mellett Kínában is működtet gyárat.
Az egymilliárd eurós fejlesztésben többek közt egy több mint 35 ezer négyzetméteres terminálépület jön létre, amely plusz 10 millió utas kiszolgálására lesz alkalmas.
A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Petőfi sugárúton álló épületét a Bodrogi Bau korszerűsíthette.