A 800 millió forintos törökszentmiklósi beruházásban megújítják többek között a meglévő épületeket, és új csarnokot is építenek bérbeadás céljából.
Megkezdődött Törökszentmiklós déli iparterületének fejlesztése - közölte Markót Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei település polgármestere. A barnamezős beruházáshoz a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) gazdaságélénkítő, foglalkoztatást ösztönző pályázatán 680 millió forintot nyertek, ehhez az önkormányzat 120 millió forint önerőt vállalt.
A tervek szerint 2020 májusára elkészülő fejlesztés eredményeként korszerűbbé válik a csaknem 11 hektáros terület:
A telephely közvetlen közútkapcsolattal rendelkezik, illetve a megyében a szolnoki ipari parkon kívül csak ez az iparterület rendelkezik használható iparvágánnyal. A beruházás hatására versenyképesebbek lehetnek az iparterületen működő vállalkozások és nőhet a munkahelyek száma.
A 14 ezer négyzetméteres üzemcsarnok a társaság által vásárolt, hét hektáros területen épül fel.
Sopronban felújíthatják a városi gyűjtőutakat. A beruházás keretében 23 utcában, összesen mintegy 7991 méter hosszon valósulhat meg útburkolat-felújítás és állapotjavítás.