2024.04.20, Szombat
Elkezdődik a 220 éves kecskeméti Nagytemplom felújítása
A kecskeméti Nagytemplom épülete (termalfurdo.hu)

Elkezdődik a 220 éves kecskeméti Nagytemplom felújítása

MTI

2019.06.28. 13:40 - Almási Krisztina

A rekonstrukció során megújul a toronysisak és a négy evangélista nagyméretű szobra, új vakolatot kap a homlokzat és az színes üvegablakokat és felújítják.

Hirdetés

Elkezdődhet a kecskeméti nagytemplom külső felújítása, melyhez az állam 800 millió forintos támogatással járul hozzá, melynek összegét két ütemben biztosítják: ebben az évben 500 millió forinttal, jövőre pedig további 300 millió forinttal segítik a rekonstrukciót. Kecskemét emblematikus épületének felújítását a templom tornyán kezdik, majd onnan haladnak lefelé.

A felújítás előkészítő munkálatai már megkezdődtek, az épület elé korábban épített, de még nem egészen a torony csúcsáig érő állványzatot a biztonság érdekében meg kell erősíteni. Ezt követően megkezdik a toronysisak borításának javítását és cseréjét. A vörösréz-lemezek tisztítás után kerülnek vissza a helyükre, egy részleges tetőszerkezeti javítás után.

Az előkészítő munkálatokkal egy időben megkezdődött az ólomszerkezetű üvegablakok felújításához szükséges restaurátori kutatás is. A színes ablakok elé a rekonstrukciójuk után védőüvegek is kerülnek.  


Két évig tartanak majd a munkálatok

A mintegy két éven át tartó munkálatok során a toronytörzs és a homlokzat is új vakolatot kap, és megújul a négy evangélista nagyméretű szobra is. A kőalkotásokat daruval emelik majd le, és kőfaragó műhelyben restaurálják. 

Soltész Miklós, egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy:

"A templom felújítása nemcsak az egyháznak és a kecskemétieknek fontos, hanem városesztétikai és turisztikai szempontból is."

Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke hozzátette, hogy a rendelkezésre álló keretből belső rekonstrukcióra nem lesz lehetőség, de bíznak abban, hogy további támogatással az elkövetkező években az épület belseje is megújulhat.

A templom szomszédságában megújul a több mint 120 éves, szecessziós stílusú kecskeméti városháza is. A kecskeméti nagytemplomot 1774 és 1799 között építették copf stílusban.

Mi épül?Kecskeméttemplomfelújításegyházi fejlesztések

Hírlevél

Hirdetés