A fejlesztés keretében többek közt városi közparkot és többfunkciós városi teret is létrehoznak, valamint 23 ezer négyzetméternyi zöldfelület rendezését végzik el.
Átalakul a város arculata a Veszprém megyei Várpalotán, miután városrendezési és parképítési feladatokat végeznek el – derül ki a közbeszerzési tájékoztatóból.
A beruházás keretében megvalósítják a Thury vár körüli egykori angolpark történelmi parkrekonstrukcióját, valamint városi közparkot alakítanak ki a Thury vár mögött. A városközpont természetes domborzati viszonyait és a terület forráskörnyéki adottságait kihasználva élővizes területként rehabilitálják a várárok területét.
A vár körül a Zichy-féle angolpark területét megtartva és annak határait követve füves-fás zöldfelületet hoznak létre, amelyet keleti oldalról a vizes felületek határolnak.
A beruházás részeként a Nagyboldogasszony templom és a vár előtt húzódó lejtős térfelületetet visszaállítják az egykori lejtésviszonyoknak megfelelően középen a barokk Mária-kúttal. Az Újlaky út és Szent István út találkozásánál lévő, az 1960-as évek elején kialakított vízszintes térfelületet feltöltik.
A templom és a vár előtt többfunkciós burkolt városi tér jön létre. A burkolt felületek 8-12 cm vastag lángolt felületű gránit kőlapokból és 10x10 cm oldalméretű hasábra fűrészelt, pattintott kiskockakőből készülnek. A Nagyboldogasszony templom előtti útfelületen és a Táncsics utca torkolatánál, a burkolt térre forgalomcsillapító sávokat alakítanak ki.
A talajban lévő falszerkezetek régészeti feltárását követően visszaépítik a vár keleti védműrendszerét és a középkori, újkori lejtésviszonyokhoz igazodva jelentős terepsüllyesztést, tereprendezést hajtanak végre ezen a szakaszon. A várárok betonból és terméskőből épített medrét a tervezési területen belül teljes egészében elbontják.
A kerítések, támfalak és várárok bontásából kinyert kőanyagot visszaépítik az új támfalakba és a vár keleti védművének rekonstruált falába.
A vár mögött megtartják a Táncsics Mihály utca torkolata felé elnyúló, az evangélikus templom előterét képező üres, gyepes teresedést.
Az egykori Rejcsúr beépített területén a városlakók számára rekreációs célokat nyújtó intenzív parkerdőt hoznak létre kisebb-nagyobb tisztásokkal, játszótérrel és szabadidős fitness létesítményekkel. A területen belül megújul a víziközmű-infrastruktúra (víz-, szennyvíz- és csapadékvízhálózat), a zöldfelületen pedig öntözőrendszer létesül. A beavatkozások érintik az elektromos energiaellátó és a közvilágítási hálózatot is, valamint távközlési kiváltások is szükségesek.
A projekt keretében összesen több mint 23 ezer négyzetméternyi zöldfelület rendezését végzik el.
A Mária-kútnál új forrásfoglaló műtárgy épül, a kút vizét felszíni folyóka vezeti bele a tóba. A kút meglévő három szoboralakját is restaurálják a projekt keretében. A városközpont természetes domborzati viszonyait és a terület forráskörnyéki adottságait kihasználva rekonstruálják a vártól délkeleti irányban egykor elterülő tavat, melyet gyalogos átjáró felületek, stégek, támfalak és kiülők egészítenek ki.
A hidakkal is kiegészített mesterséges tófelületet több mint 1000 négyzetméteren alakítják ki.
Ezen kívül a termelői piac térfelületént tereplépcsővel és gránit burkolattal készítik el az áruház előtti térfelületen. A projektben csaknem 5000 négyzetméternyi gránit burkolatot fognak lerakni.
A XIII. kerületi Marina City-ben 14 hektáron fognak összesen építkezni és 2500 lakást terveznek: az első két ütemben ezekből 363 készül el.
Uniós forrásokból finanszírozná a főváros Pest-Észak árvízvédelmi szakaszának újabb fejlesztési ütemében, három védvonal megerősítését. A projekt célja, hogy a fejlesztéssel a védművek magassága elérje azt a szintet, amelyet a 2013-as rekord árhullám nagysága alapján határoztak meg.