2024.03.29, Péntek
Egy lépéssel közelebb került a főváros új színházának megvalósulása
Illusztráció - a Győri Nemzeti Színház látványterve (epiteszforum.hu)

Egy lépéssel közelebb került a főváros új színházának megvalósulása

magyarepitok.hu

2020.04.01. 10:23 - Almási Krisztina

A fejlesztés keretében egy új, 400 fő befogadására alkalmas kulturális intézményt hoznak létre több mint 7000 négyzetméteren.

Hirdetés

Januárban beszámoltunk róla, hogy keresik a tervezőt, most pedig elkezdődhet a Magyar Nemzeti Táncegyüttes új, állandó otthonának tervezése az ArchiNEST Építész és Mérnökiroda Kft., az Art'O-Dom Első Otthonépítő Kft. és a Színház-Terv Kft. közös munkájával közel 470 millió forintból – derül ki az uniós közbeszerzési tájékoztatóból.

Az új színház a funkcióját tekintve főként a népművészeteket fogja kiszolgálni, és ezzel állandó játszóhelyet kap Magyarország egyik legnagyobb létszámú, hivatásos néptáncegylete, a Honvéd Együttes keretein belül működő Magyar Nemzeti Táncegyüttes.


400 fő befogadására alkalmas nézőteret kap a színház

A kivitelezési munkálatok 1800 négyzetméternyi épület bontásával kezdődnek majd meg, a területen pedig egy több mint 7000 négyzetméteres színház épül majd meg egy hozzá kapcsolódó, 6800 négyzetméteres mélygarázzsal. A projekt keretében kialakítanak egy 780 négyzetméteres előcsarnokot is az intézményben.

A színházban egy 400 fő befogadására alkalmas nézőteret alakítanak ki, amely földszinti és zsöllye szinti területre tagozódik majd, erkély és karzat nem tervezett, páholyokat pedig minimális létszámban hoznak létre.

A nézőtértől a színpadi területeket vasfüggönnyel határolják el. A hagyományos zárt színpadkerettel rendelkező színházakkal szemben itt elvárás a rugalmas színpadkeret. A színpad és a nézőtér határán zenekari árok lesz elhelyezve.


Az énekkar számára külön helyiségeket alakítanak ki

A színpadhoz kapcsolódóan két oldal- és egy hátsószínpad, valamint egy alsószínpad kialakítása tervezett. Hozzájuk további kiszolgálóterek – díszlet- és jelmezraktárak, valamint kelléktárak – kapcsolódnak majd.

A kiszolgáló területen kapnak helyet a szükséges egyéb funkciók, köztük a díszletfogadó, a művészbejáró, a porta, a művészbüfé és az öltözők. Ugyanitt alakítják ki az „A” épület bontásával megszűnő próbatermeket, továbbá itt lesznek megtalálhatók az épület üzemeltetéséhez szükséges gépészeti és elektromos helyiségek.

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes énekkara számára is biztosítják a szükséges funkcionális tereket (például énekkari próbatermek, öltözők, kisméretű koncertterem), továbbá a zenekar számára a szükséges tereket (például hangoló, zenekari próbaterem, hangszerraktár és kottatár, zenekari öltözők).

Mi épül?Budapestszínház

Hírlevél

Hirdetés