A fővárosi Kerepesi úton először bontási munkálatokkal indul a projekt, melynek során egy közel 7 ezer négyzetméteres mélygarázst is kialakítanak majd.
Tavasszal mutattuk be a Nemzeti Táncszínház új épületét a Millenárison, melyet a ZÁÉV Zrt. épített fel, most pedig egy másik hasonló nevű, de funkciójában főként a népművészeteket kiszolgáló intézmény épülhet Budapesten. Magyarország egyik legnagyobb létszámú, hivatásos néptáncegylete, a Honvéd Együttes keretein belül működő Magyar Nemzeti Táncegyüttes kaphat új állandó otthont, a projekt tervezőjét már keresik az uniós közbeszerzési adatok szerint.
A fejlesztés Puskás Ferenc Aréna közelében található Kerepesi út 29/b alatt található helyszínén a projektben mintegy 1800 négyzetméternyi épületet bontanak majd el. Ezt követően kialakítanak egy új, több mint, 7 ezer négyzetméteres színházat és egy szintén közel 7 ezer négyzetméteres mélygarázst is kiépítenek várhatóan. Emellett még új fogadótér is épül majd.
Az új színházat 400 fős nézőtérrel és 24 méter magas színpaddal tervezik majd meg. Emellett még többek között az új létesítményben
Huszonötezer köbméter törmelék keletkezett az állampárti időszak félkatonai szervezetének, a Munkásőrség Országos Parancsnokságának, iskolájának és a kollégiumának bontásából, amelyet a ZÁÉV végzett el. A Gellért-hegyen álló vasbeton épületek bontási hulladékait 98 százalékban újrahasznosították. A telken a tervek szerint a Mathias Corvinus Collegium új központja épülhet fel.
A beruházás 2028 április végére készül el.