A rekonstrukció keretében többek közt tetőfelújítást végeznek, bővítik a nézőteret, kicserélik a nyílászárókat és padlóburkolat, valamint a homlokzati díszeket is helyreállítják.
Megkezdődött a debreceni Csokonai Színház teljes rekonstrukciója, a beruházást a kormány a Modern Városok Program (MVP) keretében 6,3 milliárd forinttal, a Debrecen 2030 fejlesztési projekt keretében további 2,5 milliárd forinttal támogatja - hangzott el a felújítás megkezdése alkalmából tartott sajtótájékoztatón. A fejlesztés munkálatai a helyi érdekeltségű Hunép Zrt. végzi el.
A Csokonai Színház épülete kívül-belül teljesen megújul: a műemléképületben egyebek mellett új közönségfogadó-teret alakítanak ki, a nézőtérről kikerülnek a páholyokat tartó oszlopok, és 40 %-kal nő az ülőhelyek száma.
Az átfogó rekonstrukció magába ezen kívül magába foglalja:
A munkák befejezése után a város két színházépületében egyszerre mintegy 1200 ember juthat majd színházi élményhez.
A színház épülete régen esett át felújításon, és mostanra már színháztechnológiailag elavult, kevés néző fogadására alkalmas és műszaki problémák is jelentkeztek.
A rekonstrukció fő célja a befogadóképesség bővítése, külső-belső felújítás és a teljes körű színpadtechnikai megújulás az a műemléki értékek figyelembevételével.
A színházban egy új transzformátort létesítenek a megnövekedett energiaigénynek megfelelően, új audiovizuális rendszereket és új ügyeleti hívó és utasító rendszereket építenek be, továbbá elvégzik a teljeskörű akadálymentesítést is. A próbatermekben akusztikai fejlesztést végeznek, illetve a közösségi tereket és nézőteret is újrabútorozzák.
A műemléképület jellegből kifolyólag szobor- és kőrestaurátori munkálatok is megvalósulnak, melynek részeként megtisztítják és helyreállítják a homlokzati díszeket és az ornamentikát.
Papp László polgármester – utalva a Csokonai Színház megkezdett rekonstrukciójára és a Latinovits Színház belsőépítészeti befejező munkálatainak kezdetére – azt mondta, hogy a vidék legjelentősebb kulturális fejlesztése kezdődött meg Debrecenben.
A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy a jelenleg is zajló és az a soron következő fejlesztéseknek köszönhetően Debrecen az elkövetkező években a Kárpát-medence kulturális központjává válhat.
Megoldást kínál Rétság, Tolmács és a taváról ismert Bánk települések szennyvizének kezelésére az az átfogó infrastrukturális fejlesztés, amely tavaly nyáron kezdődött és a tervek szerint az év végéig elkészül. A beruházás lökést ad a térség gazdasági fejlődésének és környezetvédelmi hatása is jelentős.
Újabb modern, világítással és vízelvezetéssel ellátott sportpályák épültek a Magyar Labdarúgó Szövetség fejlesztési programjában, a Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zrt. közreműködésével. Négy borsodi településen a projekt segítségével a hátrányos helyzetű térségekben élők számára is 21. századi körülményeket teremtettek a mozgáshoz.