A Szabadics munkájával az Eötvös téren kerékpárút épült, megújult az út- és járdaburkolat, valamint a játszóteret is bővítették, továbbá mindkét téren zöldítést is végeztek.
Átadták a megújult Eötvös teret és Deák teret Nagykanizsán, melyek a " Zöld Város-Zöld Nagykanizsa" projekt keretében nyertek új külsőt a Szabadics Zrt. munkájával közel 1,5 milliárd forintból - derült ki a zaol.hu beszámolójából.
Az elmúlt hónapokban az Eötvös téren többek közt sor került:
A Deák téren pedig a zöldfelületek újultak meg, felépült a közismert „Suszterallé” szegélye, valamint a Felsőtemplom előtt forgalomlassító területet alakítottak ki.
A fejlesztés részeként a város alsó részében az egyetem előtti parkolót is felújították, rövidesen pedig elkészül a Szent József parkoló is.
Az átadón Cseresnyés Péter államtitkár elmondta, hogy a most átadott fejlesztésekkel a modernizálásoknak nincs vége Nagykanizsán. Kifejtette azt is, hogy a belváros korszerűsítésének folyamata 2010 környékén kezdődött, az első nagy beruházás 2012-2013-ban történt az Erzsébet tér rekonstrukciójával. Következő lépésként megújult a Fő utca is, most pedig, harmadik lépésként a most átadott Deák tér és Eötvös tér született újjá.
Ez utóbbi helyszínen, a Nagy Magyarország Emlékműnél hamarosan elkészül az emléktábla, amely a 100 évvel ezelőtti Trianon eseményeire emlékeztet.
Mintegy 8 milliárd forint értékben, barnamezős beruházásban. A befektető cég tulajdonosa szintén székely.
Pécs öt városrészben - a lakosság kéréseit figyelembe véve - végezte el a gyalogátkelőhelyek átfogó fejlesztését. A munkálatokkal megbízott STRABAG a balesetveszélyes pontokon, valamint iskolák és gyárak közelében alvállalkozók bevonásával létesített új, biztonságos zebrákat.