A szécsény-benczúrfalvi Benczúr-kúriának a Belvárosi Építő adja vissza régi fényét.
Korábban már beszámoltunk arról, hogy megújul a Benczúr-kúria a Nógrád megyei Szécsényhez tartozó Benczúrfalván. A rekonstrukcióra európai uniós és hazai forrásból csaknem 1,4 milliárd forintot fordítanak. A Nemzeti Vár- és Kastélyprogramban megújuló Benczúr-kúria projektjének kivitelezője a Belvárosi Építő Kft.
Benczúr Gyula festőművész 1910-ben vette meg a kúriát, ott élt és dolgozott haláláig, 1920-ig. A helyreállított épületben új turisztikai funkciókat alakítanak ki.
A beruházás pénteki alapkőletételén Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várpogram miniszteri biztosa elmondta, hogy a kúriában innovatív, interaktív módon mutatják majd be a festőművész fő műveit.
A látogatót a kulisszák mögé vezetik be, többek között reprodukciók és animált videófilmek segítségével ismerhetik meg Benczúr Gyula képalkotási módszerét és személyiségét is,
történelmi, mitológiai és portréfestészetét, de a tereket bejárva a család életformáját, egy XX. századi kúria mindennapjait is.
Hangsúlyozta, hogy egy 30 éve kihasználatlan, üres, romos épületbe álmodtak turisztikai vonzerőt.
A XVIII. században barokk stílusban épült kúria a kor nemesi építészetének kiváló reprezentánsa, és bár több tulajdonosa volt, megmaradtak az eredeti boltozatos terek, a gazdag stukkódíszítések.
A kúria rekonstrukciójáról Glázer Tamás, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési (NÖF) Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta:
az év végére teljes egészében megújulnak a belső terek, a tetőszerkezet és a homlokzat, a korábbi műterem, a 2,5 hektáros park és visszaépítik a korábbi főkaput is. Felújítják a parkban lévő délnyugati és északkeleti bástyát, valamint a támfalat.
A megújult épületben kiállításokat, hangversenyeket is tarthatnak majd − tette hozzá.
Stayer László, Szécsény polgármestere köszönetet mondott a fejlesztésért. Balla Mihály, a térség országgyűlési képviselője nagy lépésnek nevezte a beruházást, amely gazdasági lehetőségeket is teremt.
A végéhez közeledik Balatonfüreden a személyhajó kikötő megközelítését szolgáló bejáró móló és vitorlás kikötő átfogó felújítása. A modernizáció során a STRABAG szakemberei egy hazánkban még újdonságnak számító amerikai partfalépítési technológiát is alkalmaztak a Balaton medrében, ezenkívül megerősítették és kiszélesítették a mólót, megújultak a közművek, valamint a vitorlás kishajó kikötő.
Huszonötezer köbméter törmelék keletkezett az állampárti időszak félkatonai szervezetének, a Munkásőrség Országos Parancsnokságának, iskolájának és a kollégiumának bontásából, amelyet a ZÁÉV végzett el. A Gellért-hegyen álló vasbeton épületek bontási hulladékait 98 százalékban újrahasznosították. A telken a tervek szerint a Mathias Corvinus Collegium új központja épülhet fel.