2024.10.08, Kedd
Csakis így lehet kezelni az építőipar kihívásait

Csakis így lehet kezelni az építőipar kihívásait

magyarepitok.hu

2023.10.26. 11:43 - Hegedűs Gergely

Újabb fontos lépést tett meg az iparági összefogással létrejött Tudásépítő Team: a Hilti-vel létrejött együttműködésről Tóth Áron, vezérigazgatóval, Szalados Lászlóval, a KÉSZ Csoport műszaki vezérigazgató-helyettesével, egyben a Tudásépítő Team Igazgatóságának tagjával, valamint Seres Miklóssal, a Hilti Hungária Kft. ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.

Hirdetés

Együttműködésre lépett a Tudásépítő Team a Hilti magyarországi leányvállalatával: a multinacionális céggel létrejött kapcsolat egy szakmai nappal indult el októberben Budapesten. Ahogy azt korábban több cikkben is jeleztük, a Tudásépítő Team (TT) egy a Bayer Construct Zrt., a KÉSZ Csoport, valamint a Market Építő Zrt. által létrehozott duális képzőközpont, amelyet a három hazai tulajdonú építőipari szereplő iparági összefogás keretében, saját forrásból alakított ki.

A Tudásépítő Team Kopaszi-gáton kialakított képzőközpontjában öt állomáson egész nap folytak programok: a TT tanárai a Hilti Hungária Kft. szakembereivel együttműködve vezették le a tematikus oktatásokat, részben a Tools4Schools program keretein belül. A szakmai napon Tóth Áronnal a Tudásépítő Team vezérigazgatójával, Szalados Lászlóval, a KÉSZ Csoport műszaki vezérigazgató-helyettesével, egyben a Tudásépítő Team Igazgatóságának tagjával és Seres Miklóssal, a Hilti Hungária Kft. ügyvezető igazgatójával beszélgettünk az együttműködés legfőbb elemeiről, valamint a TT eddigi eredményeiről és további céljairól.


Már a tanulmányaik során értéket teremthetnek

A Tudásépítő Teamet vezető Tóth Áron rámutatott, a Hiltivel kialakított együttműködés egyike a több vállalattal kialakuló közös munkának. „Ezek célja a közös gondolkodás és közös fejlődés” – fogalmazott Tóth Áron. A most szóban forgó projekt egyik fő eleme, hogy a Hilti a Tools4Schools program keretében használatra átad gépeket, melyekkel az oktatás folyamán tudnak gyakorolni a Tudásépítő Team diákjai. „Emellett többek között olyanokban is gondolkozunk, hogy a későbbi Hilti-fejlesztésekhez adjunk javaslatokat az újdonságok kipróbálása, éles tesztelése által. Röviden: nem csak a legjobb gépeket, eszközöket szeretnénk a tanulóink kezébe adni, de a lehetőségét is annak, hogy már a tanulmányaik során is értéket teremtsenek.”

 

 

Hangsúlyozta, a gyakorlati napnak nem csak az a célja, hogy a diákok megismerkedjenek a Hilti nyújtotta lehetőségekkel: „Itt tudnak először a szakembereink is együttműködni; sokat várunk az ehhez hasonló kezdeményezésektől.”


Már folyik az elsőként vizsgázó évfolyam felkészítése

Szavaiból az is kiderült, a pénteken lezajlott szakmai napon 100 diákjuk számára tették lehetővé a részvételt. „Ugyanakkor az év közben foglalkoztatott diákok száma közelíti a három évfolyamon a 200-at. A nyár folyamán, tömbösített rendszerben fogadott diákokkal együtt pedig ennek kétszereséről beszélhetünk.”

A Tudásépítő Team helyzetéről azt is elmondta: jelenleg 3 centrumon keresztül 6 iskolával van élő együttműködésük, de szeretnék ezt a kört tovább bővíteni a közeljövőben. „Mindezek mellett az idei évben mi is fogunk vizsgázni: az első vizsgázó évfolyamunk felkészítésében szeretnénk idén bizonyítani.”


Egy aktív beruházás élő környezete segíti az oktatást

Tóth Áron úgy fogalmazott, a diákok számára a legnagyobb lehetőség egyben a TT legnagyobb kihívása: „A diákok itt szerzik az első munkahelyi tapasztalataikat, meg kell tanulniuk egy korábban megszokottól eltérő keretrendszerben mozogni.”

Az első tapasztalatok megszerzését az is segíti, hogy a Tudásépítő Team képzőközpontja jelenleg a Kopaszi-gáton, a BudaPart építési területén, egy aktív beruházáson működik. „Ennek köszönhetően nem csak beszélünk az éles munkahelyi szituációkról a diákoknak, de egész nap ilyen környezetben mozognak, látják és tapasztalják a körülményeket. Nagy előny, hogy könnyebben értik meg egy ilyen beruházáson való mozgás és munkavégzés logikáját, ha a kerítésen kívül élesben folyik olyan munka, melyre ők még csak készülnek. Mindemellett azt gondoljuk, hogy a lehetőségekből sikerül a legtöbbet kihoznunk: egy kellemes környezetben, profi körülmények között tudnak a diákok felkészülni a kihelyezésre, valamint az iskolai próbatételekre.”


A szakmában elkedvetlenedő diákoknak is igyekeznek lehetőséget nyújtani

A vezérigazgató a diákok rendelkezésére álló gépekre is kitért. „Igyekszünk minden szakmában a legmegbízhatóbb gépekkel oktatni, de mindemellett fontos bemutatnunk az elérhető gépek széles skáláját, hogy a diákok kitapasztalják, milyen a különböző minőségű opciókat a gyakorlatban alkalmazni. A HILTI esetében 5 szakmához kapunk általános felhasználású és speciális gépeket, de a kezelt gépparkot folyamatosan fejleszteni tervezzük a felmerülő igényekhez mérten.”

Zárásként hangsúlyozta, az építőiparban nagy léptékű és fontos változások mennek végbe mind anyaghasználat, mind technológia területén. „Ezen változásokra mi az alapító vállalatoknak köszönhetően már rálátunk, de amennyiben ezeket láthatóbbá tesszük, hiszünk benne, hogy a fiatalok is hamarabb fognak építőipari szakmák közül választani hivatást magunknak. Hisszük, hogy pályaorientáció tekintetében fontos szerep hárul ránk.” Ugyanakkor azokra is gondolnak, akik már eljutottak az ágazatig, de azon belül megtorpantak valamiért: „Szeretnénk a szakmájukban elkedvetlenedőket az építőiparon belül elérhető egyéb szakmákról tájékoztatni, hogy az iparban tudjanak maradni akkor is, ha elsőre nem a számukra legmegfelelőbb szakmát választották.”


Idén mintegy száz tanulónak biztosított valós gyakorlatot a KÉSZ Csoport

A KÉSZ Csoport műszaki vezérigazgató-helyettese, Szalados László lapunknak elmondta, a cégcsoport immár két éve aktív és intenzív együttműködést valósít meg a Tudásépítő Teammel illetve a társtulajdonos vállalatokkal. „Az együttműködés kiterjed egyrészt a tevékenység pénzügyi támogatására, másrészt annak folyamatos fejlesztésére” – jegyezte meg a Tudásépítő Team Igazgatóságának tagja.

Kérdésünkre válaszolva elárulta, a TT kereteiben kialakult duális képzés sikeréhez egyrészt azzal járulnak hozzá, hogy idén több mint 60 magas- és mélyépítő, valamint épületgépész technikus, illetve 36 építőipari és épületgépész szakképzős tanulónak biztosítottak valós munkahelyi gyakorlatot. „Fontos megjegyeznem, hogy ez egyelőre még minden szempontból egy befektetési fázis, de bízunk benne, hogy hosszú távon megtérül majd minden erőfeszítésünk. Az nem kérdés, hogy nekünk és az egész ágazatnak szüksége van szakmai oktatási háttérre, mert a humán tőke fejlesztése terén számos tennivalónk van.”


A digitalizáció, a BIM és a tudáshiány kihívásai csakis így kezelhetőek

A jövőbeli fejlődés irányaira áttérve kifejtette, a Tudásépítő Team, mint ágazati képzőközpont számára a következő lépés egy jelentős infrastruktúrafejlesztés. „Ehhez azonban ágazatirányítási támogatásra is szükség van” – emelte ki. „Az iparág versenyképességének egyik fontos lépése, hogy Németországhoz, Ausztriához vagy Svájchoz hasonlóan regionálisan fejlett ágazati oktatási bázisok jöjjenek létre.”

A bázisok létrehozásának fontosságát meg is indokolta a vezető. „Egyrészt biztosítjuk a szakmai alapképzésben a korszerű tudás elsajátítását és a vállalatokkal való intenzív együttműködést. Másrészt a piac és az ágazatban dolgozók számára megteremtjük a szakmai át- és továbbképzési lehetőséget. Az ágazat digitalizációjával, a BIM-transzformációval és a jelenlegi ágazati tudáshiánnyal véleményünk szerint csak így tudunk előbbre lépni.” Zárásként elárulta, a szakképző intézményekkel és technikumokkal való együttműködésekben vannak példaértékű kapcsolatok, de abszolút van még tér a fejlődésre az intézményi együttműködések terén.


A vállalat, ahol kilencszeresére növelték az eszközök újrafelhasználási arányát

A Tudásépítő Team céljainak támogatásáról a Hilti Hungária Kft. ügyvezető igazgatóját is megkérdeztük a szakmai napon. Seres Miklós az együttműködéshez vezető fő tényezőként a Hilti Hungária stratégiáját jelölte meg: „A Tudásépítő-kezdeményezés támogatása a stratégiai elveink mentén illeszkedik a Hilti küldetésébe” – fogalmazott. Szavaiból kiderült, ebben a bizonyos vállalati stratégiában az elmúlt években egyre kiemeltebb szerepet kapott a fenntarthatóság és a társadalmi felelősségvállalás. „Célunk, hogy a fenntarthatóság jegyében az építőipart jobbá tegyük. Meglévő tevékenységeink továbbfejlesztése mellett ügyelünk rá, hogy ügyfeleink még inkább környezetbarát partnerként tekintsenek ránk.”

A különböző CO2-csökkentő intézkedéseikre két példát is említett: a 100%-ban zöld energia beszerzését, továbbá az autóflotta fokozatos lecserélését elektromos, illetve hibrid járművekre. „Emellett büszkék vagyunk az újrahasznosítási törekvéseinkre is: 2022-ben sikerült jelentősen növelnünk mind az eszközök újrafelhasználási arányát (2-ről 18%-ra), mind a csomagolások újrahasznosított tartalmát.”


Egyszerre támogatják a fenntarthatóság és a szakképzés ügyét

Hangsúlyozta, a flottamenedzsment szolgáltatásuk által ügyfeleik növelhetik hatékonyságukat és hozzájárulhatnak egy zöldebb jövőhöz. „Megelőzhető a fölösleges gépbeszerzés a bérleti szerződés által, a 4 éves futamidő lejártát követően pedig, miután gépeink visszakerülnek hozzánk, az alkatrészek újrahasználása és újrahasznosítása mellett egy új megközelítéssel szeretnénk második életet adni a még kifogástalanul működő eszközöknek.”

A fenti gondolat mentén jött létre a „Tools 4 Schools” kezdeményezés. „A program révén az építőipari szakképző iskolákat, köztük a Tudásépítő Teamet támogatjuk jól működő, használt gépek adományozásával, melyet beépíthetnek képzéseikbe, emelve az oktatások szakmai színvonalát. Úgy gondolom, ahhoz, hogy jobbá tegyük az építőipart, elengedhetetlen már előre biztosítanunk a jövő generációjának megfelelő oktatását, mindezt professzionális gépek segítségével.”


Folyamatosan gyűjtik a visszajelzéseket a Tudásépítő Teamtől

Az ügyvezető kiemelt üzenetként fogalmazta meg, hogy gépeik működését és a használatukból származó munkavédelmi, egészségügyi és felhasználói előnyöket első kézből, szakképzett Hilti-s kollégák útmutatásával tapasztalják meg a diákok és egyúttal a Tudásépítő oktatói is. „Éppen ezért kezdeményeztük egy elméleti ismertetőn alapuló, gyakorlat fókuszú szakmai nap megrendezését a Tudásépítő Team-mel együttműködve. Az októberi sikeres rendezvényt követően természetesen a jövőben is készen állunk rá, hogy segítsük a diákok fejlődését, és maximális támogatást nyújtsunk a megfelelő alkalmazások és géphasználat elsajátításában.”

Elárulta, a Tudásépítő Team-mel folyamatos kapcsolatban állnak, gyűjtve a visszajelzéseket a gépeik használhatóságáról, illetve az oktatási tananyagba való beilleszthetőségéről. „Mindez azt jelenti, hogy rugalmasan tudjuk kezelni a jövőben felmerülő igényeket, mint létszámbővítés vagy további szakmák bevonása. Emellett lehetőséget biztosítunk Hilti szerszámzatok használatára is, hiszen a gépeinkben lévő értéktöbblet a kiváló szerszámainkkal még inkább szembetűnő.”


A digitalizáció a hagyományos megoldások végét jelentheti

A Hilti Hungária vezetője az interjú zárásaként egy ágazati kitekintést is adott. „Az építőiparban a következő években a különböző digitális megoldások révén nagyfokú hatékonyságnövelés lesz tapasztalható, mely a hagyományos alkalmazások végét jelentheti. A Hilti mindig is úttörő volt a legmodernebb technológiák bevezetésében és alkalmazásában, amit ügyfeleink már több, mint 50 éve értékelnek a magyar piacon is. Ahogy a technológia fejlődik, úgy a leendő építőipari szakemberekkel szemben támasztott elvárás is nő, így figyelembe kell venni többek között az ipar környezetre gyakorolt hatását, a szoftveres tervezés hatékonyságát, eszköz- és munkaerő menedzsmentet, csak hogy néhány példát említsek.”

Hozzátette, az elméleti oktatáson felül a gyakorlati tapasztalat megszerzése is kulcsfontosságú, mielőtt a frissen levizsgázott szakember szerszámot ragad az első munkahelyén. „Az előbb említett kihívásokat a modern szakképzési centrumokban sikeresen tudják venni, hiszen a piac alakulására folyamatosan reagálni tudnak, rendelkezésre áll a szakképzett humán- és anyagi erőforrás. Mint a piac fontos szereplője, a Hilti is elkötelezett a szakképzett munkaerő hatékony és biztonságos képzésében – kiemelten a vállalati és szakképzési együttműködés keretében. Célunk, hogy a jövő generációja magától értetődően használja a legmodernebb, legbiztonságosabb és leghatékonyabb eszközöket és szoftvereket.”

Galéria

Mi épül?Tudásépítő-Team ÁKK Nonprofit Zrt.KÉSZ CsoportszakképzésBayer Construct Zrt.Market Építő Zrt.

Hírlevél

Hirdetés