Mindössze 2-3 percet vesz igénybe a Tram-Train és az Intercityk külső tisztítása a nagy teljesítményű mosóban.
Több mint 20 év után tér vissza a dél-alföldi nagyvárosba a gépi vasútikocsi-tisztítás, miután elkészültek Szeged-Rendező állomáson az új kocsimosó építésével - jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgató a közösségi oldalán.
Tájékoztatása szerint a fejlesztést közel 800 millió forint saját forrásból valósították meg. A napokban már megkezdték a próbaüzemet, az éles indulás 2026 első negyedévében várható. A vezérigazgató az új létesítményt bemutató videót kísérő bejegyzésében emlékeztetett arra, hogy a közlekedési miniszter 10 vállalásának egyike, hogy országszerte felújítják és rendbe teszik az állomási mosdókat, utazó takarítók segítségével pedig indulástól érkezésig ügyelnek az IC-k tisztaságára.
"A járművek tisztaságáért azonban nemcsak belül teszünk többet, hanem kívül is" - tette hozzá. A vezérigazgató beszámolt arról: az új berendezés segítségével ezentúl helyben tisztíthatják a Tram-Traineket és a Szegedről induló InterCity-ket, illetve több mozdonytípust is.
A 80 méter hosszú mosóban a korábbi 90 perccel szemben mindössze 2-3 percet vesz igénybe a járművek tisztítása. A berendezés víztisztítási hatékonysága 84 százalékos, így csupán 16 százalékban igényel vízhálózatból nyert tiszta vizet, azaz kifejezetten környezetbarát is - tette hozzá Hegyi Zsolt.
A Ceres Sütőipari Zrt. 24 milliárd forintos beruházással valósítja meg a 14 ezer négyzetméteres üzemcsarnokot, ahol naponta 100 tonna kenyeret készítenek majd.
Átadták az Aalberts Surface Technologies új üzemcsarnokát Tatabányán, melyet a Weinberg kivitelezett. A létesítmény tevékenysége nélkülözhetetlen eleme lesz az autóipari értékláncnak.