Átépítik a kiskunmajsai fürdőt a városközponttal összekötő kerékpárutat. A kivitelezéssel a Bács-Bau System Kft.-t bízták meg. Az útépítésen kívül pihenőhely is létesül és napelemes lámpákat telepítenek az útvonal mentén.
Új gyalog- és kerékpárút épül Kiskunmajsán az 5402-es jelű út mentén, a fürdő és a Deák Ferenc utca között – derül ki a közbeszerzési értesítőből. A város önkormányzata által kiírt, „Turisztikai fejlesztések Kiskunmajsán” elnevezésű eljárás első részét négy ajánlattevő közül a kiskunmajsai székhelyű Bács-Bau System Építőipari és Kereskedelmi Kft. nyerte el nettó 361,019 millió forintos ajánlatával. A fejlesztést a TOP Plusz program támogatásával valósítják meg. A tender másik része napelemes közvilágítás kiépítésére vonatkozott. A két szerződés együttes nettó értéke meghaladja a 418,3 millió forintot.
A beruházás során összesen 3357,09 méter hosszú gyalog- és kerékpárutat alakítanak ki az 5402-es út szelvényezés szerinti bal oldalán. A területen jelenleg meglévő kerékpárutat először elbontják, majd új pályaszerkezetet építenek.
Az új burkolat szélessége a kezdőszelvénytől a 3+116,76 kilométerszelvényig 2,75 méter, az innen a végszelvényig tartó szakaszon pedig 3,75 méter lesz. A burkolatot mindkét oldalán szegély támasztja meg, amely mellett fél méter széles padka készül.
A kerékpárút pályaszerkezete:
A gyalog- és kerékpárúthoz kapcsolódóan megépül egy kerékpáros- és gyalogospihenő. A kiírás szerint a projekt része 132 új fa, 5244 cserje és 110 fás szárú növény telepítése. Fenntartásukhoz automata csepegtető öntözőrendszert alakítanak ki hat öntözőteleppel és nyolc öntözési zónával.
Az útépítés nyomvonalában közműkiváltásokat is el kell végezni. Átépítik egy szakaszon a vízhálózatot. ahová három tolózárat építenek be. A távközlési infrastruktúra esetében a meglévő 1×12-es kábelt 2×12-es kábelre cserélik. A munkák során összesen 4710 méter optikai kábelt húznak be, és 292 optikaikábel-kötést készítenek.
A közbeszerzés második részében 158, saját akkumulátorral felszerelt LED-lámpatest telepítésére kötött szerződést az önkormányzat. A 4,8 méteres fénypontmagasságú napelemes kandelábereket az ILST-Hungary Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. építheti ki nettó 57,359 millió forintért.
A fejlesztéssel korszerű kerékpáros kapcsolat jön létre Kiskunmajsa fürdője és belvárosa között, a megújuló útvonal környezete is rendezettebbé, zöldebbé és jobban használhatóvá válik.
A Lidl Magyarország kiskunfélegyházi beruházásában az áruházlánc eddigi legnagyobb hazai raktára jött létre. A Market Építő Zrt. által kivitelezett komplexumban 194 rakodórámpát és egy 24 ezer négyzetméteres hűtött részleget is kialakítottak.
Rejtett, mégis városközponti telekre kerülhet a Sárkány Aréna, Nyírbátor élvonalbeli futsal klubjának új otthona.