Befejezte a Szépművészeti Múzeum hét évtizedes adósságot törlesztő rekonstrukcióját a Magyar Építő Zrt., melynek jelentőségét jól érzékeltetik a kivitelező vállalatot irányító Szikszai Zoltán szavai. „A több mint százéves intézmény történetében ez volt a legjelentősebb rekonstrukció, mely közel 14 ezer négyzetmétert érintett” – hangsúlyozta lapunknak a vezérigazgató. „Rendbe tettük a múzeum arculatát meghatározó tereket egy átfogó rekonstrukcióval, emellett teljes műszaki modernizáció történt az egész épületben” – foglalta össze a lényeget a nagymúltú magasépítő cég vezetője.

Szikszai Zoltán hozzátette, a beruházás gerincét adó művészeti rekonstrukció mellett legalább ekkora kihívást jelentett a korszerű hűtő-, és fűtési rendszer kialakítása, valamint az új kiállítói, raktár-, és közönségterek létrehozása. „Mindezt úgy kellett véghez vinnünk, hogy közben az ország örökségének meghatározó részét képező értékeket sértetlenül megőrizzük. A vezérigazgató szerint

egy patinás műemlék épület rekonstrukciója mindig váratlan kihívások sora elé állítja a kivitelezőt.

A Szépművészeti Múzeum Román Csarnokával és kapcsolódói tereivel sem volt ez másként.

A bányászok eszközeit is be kellett vetni

Hogy mik lehettek ezek a kihívások, és hogy milyen válaszokat adott rá az 1889-ben alapított, magyar tulajdonú vállalat, annak a nagyszabású projekt főépítésvezetőjével eredtünk a nyomába. Papatyi Balázzsal a középkori bazilika hangulatát árasztó Román csarnokban beszélgettünk, melynek rendbe tétele a fejlesztés magvát képezte.

Az 1906-ban Schickedanz Albert tervei alapján elkészült Szépművészeti Múzeum építészeti különlegességei egyben a legnagyobb kihívást is jelentették a felújítása során. Ahogy az egy régi épület felújításánál lenni szokott, sorra kerültek elő a „csontvázak”, vagyis az előre nem látott feladatokat jelentő részletek az épületben.

„Az első félévben csak bontottunk, bontottunk, és nem tudtuk elkezdeni az építést, mert mindig találtunk még valamit”

– emlékezett vissza Papatyi Balázs.

A Magyar Építő szakembere az épület sajátosságai közül azt emelte ki, hogy a múzeum legalsó szintje eredetileg az első emelet magasságára került, az alatta levő teret pedig földdel töltötték ki. „A későbbiek során emiatt a mélyföldszintet csak úgy lehetett kialakítani, hogy bányászmódszerrel kiszedték a földet, és acélgerendákkal stabilizálták a födémet.”

Mint a gyerek kezében a vonalzó!

Ezt a korábbi évtizedekben elkezdett folyamatot kellett most befejeznie a Magyar Építőnek, ami többek közt azt jelentette, hogy a Román csarnok alól több mint tízezer köbméter földet kellett eltávolítaniuk. Mindezt úgy kellett elvégezniük, hogy közben a 900 négyzetméteres csarnok tartóoszlopai stabilak maradjanak. „Alapesetben egy ilyen munkafolyamatnál úgy hajoltak volna meg, mint a gyerekek kezében a vonalzó az általános iskolában. Ha pedig egyszerre szedtük volna ki a földet, egyszerűen összedőlt volna a csarnok.” A feladatot nehezítette, hogy a Román csarnokban kiemelkedő szereppel bíró Freibergi Aranykapu alatt is úgy kellett megalkotni a födémet, és kitermelni alóla a földet, hogy annak se essen semmilyen bántódása.

Emiatt első lépésben csak két méternyi földet szedtek ki, és létrehozták a födémet 50 centi magas acélgerendákkal. Az ez alatt levő földet csak ezután távolíthatták el, létrehozva a mélyföldszinten egy raktárat.

Komoly kihívást jelentett, hogy

a belső átépítéshez szükséges anyagokat – többek közt 3000 köbméter betont és 300 tonna betonacélt - a szűkös földszinti folyosókon keresztül kellett bejuttatni. „Ahhoz, hogy be lehessen fűzni az acélgerendákat, ki kellett bontani az épület oldalát, és csörlősorral bevontatni a hatalmas gerendákat”

– tudtuk meg Papatyi Balázstól.

Jelentős munkát adott a falak vastagsága is: „Az ajtók, ablakok kiváltásait nem lehetett a hagyományos módon megoldani. A kétméteres falaknál külön feladatot jelentett, hogy egyáltalán átérjük őket. A csövek átvezetéséhez is speciális eljárásokra volt szükség.”

Egy háromtonnás alkotást is bírnia kell a födémnek

Papatyi Balázs arra is kitért, hogy a Szépművészeti Múzeum átépítésének irányultsága egy újfajta felfogást tükrözött. „Korábban egy múzeum az állandó kiállításokra alapozott, egyszer berendezték egyfajta módon, és onnantól kezdve így mutatta az értékeit. Ezzel szemben ma már gyakran vándorolnak a műtárgyak időszakos kiállításokat létrehozva. Illetve fontossá váltak a fiatalokat bevonzó kapcsolódó szolgáltatások, mint például a koncertek, rendezvények vagy épp egy kávézó.” A különböző tereket ennek megfelelően kellett kialakítania a kivitelezőnek.

Az időszakos kiállítások egyik jelentős következménye az volt, hogy az eredetileg négyzetméterenként 500 kilogrammnyi teherbírású födém kapacitását meg kellett duplázni. „Ma például itt semmi nincs, de jövő héttől akár egy három tonnás alkotás is idekerülhet” – érzékeltette a helyzetet a projektvezető.  

A megnövekedett terhelést az épület alatti talaj sem bírta volna hosszabb távon, így azt az úgynevezett jet-grouting talajszilárdítással meg kellett erősíteni. Ennek eredményeként lényegében az épületnek „lábai keletkeznek” a földben.  A folyamathoz szükséges fúrótornyok esetében nagyon kellett ügyelni, hogy az épület közben épségben maradjon.

Túl szép volt, lefestették inkább fehérre

A csarnok alapjainak rendbe tétele után kezdődhetett a benne levő értékek restaurálása. Erre alapvetően azért volt szükség, mert a páratlan szépségű Román csarnokot a második világháborúban bombatalálat érte. Az épület hosszú időn át beázott, (egy régi fotó szerint előfordult az is, hogy behavazódott!), ennek köszönhetően a festményei és a vakolata lepusztult állapotba kerültek. Amikor a beázást megszüntették, a terem helyreállítása nem történt meg. „Ehelyett gipszkartonokat tároltak a belső terében” – tudtuk meg Papatyi Balázstól. A korábbi üzemeltetők sajátos felfogását egy másik történet is jelzi. „A Szépművészeti egyik terme teljesen aranyozott. Ám akik benne dolgoztak, nem is tudtak róla, az igazgatónak ugyanis nem tetszett a historiális homlokzat, és lefestette fehérre.”

A Szépművészeti Múzeum gyűjteményével kapcsolatban a fentiek mellett azt is érdemes figyelembe venni, hogy több olyan kiállított darab van, ami egy-egy jelentős alkotásnak a pontos másolatát képezi. Papatyi Balázs emlékeztetett, a másolatok létjogosultságáról korábban megoszlottak a vélemények, volt, aki ezeket egyszerűen hamisítványnak titulálta. Hogy azonban mégis fontos szerepük van, arra épp a Román csarnok szolgáltat példát. „A csarnok legjelentősebb értékei között vannak a németországi Freibergi Aranykapu, illetve a gyulafehérvári kapu gipszből készített másolata.

A kapunak akkor nőtt meg a jelentősége, amikor a második világháború után találatot kapott a freibergi templom. A budapesti másolat annyira hitelesnek minősült, hogy ennek a segítségével állították helyre az eredeti Freiburgi Aranykaput.”

Öt és fél kiló arany és kiváló együttműködés

A restaurálási munkák során a Freibergi Aranykapu helyreállítása is megtörtént, akárcsak a Román csarnok falfestményeinek helyreállítása. Utóbbiakon egy éven át 70 szakember dolgozott. Ennek során a Magyar Építő alvállalkozói 2500 négyzetméternyi falfelületet élesztettek újjá, többek közt 5,5 kilogramm aranyat felhasználva. Érdekesség, hogy a Román csarnok rózsaablakában a restaurálás állványozásakor előkerült egy időkapszula, amit egy Beszédes Ottó nevű festősegéd helyezett el még 1904-ben az épület születésének éveiben. „Ékes magyarsággal, szép kézírással leírta, mikor és ki festette a csarnokot díszítő festményeket.”

Az épületben ugyanakkor rengeteg fa- és kőrestaurálást is végre kellett hajtani. A Román csarnok márvány mozaikját pedig egyedileg kellett kiönteni, egy olyan különleges technikával, ami „majdhogynem apáról fiúra száll” Papatyai Balázs szavai szerint.

Papatyi Balázs hangsúlyozta, minden egyes munkát – a kiváltást, a tűzgátlást, a falátvezetést vagy épp a berendezések építészeti pozicionálását -  statikus vagy egyéb szakertő felügyelete mellett végeztek. „Fontos megjegyezni, hogy egy nagyon jó műszaki ellenőri és megrendelői gárdát tudhatunk magunk mellett.”   

Így lehet összeegyeztetni a múltat és a jövőt

A Szépművészeti Múzeum fejlesztése során a Magyar Építőnek a múltbeli értékek megmentése mellett ugyanilyen mértékben kellett figyelnie a jövőbe mutató megoldások és technológiák megvalósítására. A két szempont összeegyeztetése rendre meg kellett oldani az épület új okos funkcióinak kiépítésekor. „Többek közt olyan berendezések kerültek be, amik biztosítják a megfelelő fényerőt és páratartalmat a kiállításokhoz” – árulta el Papatyi Balázs. „A tetőn levő árnyékolás például kommunikál az épület belső rendszereivel, és ennek megfelelően napjában többször is állítja a lamellák állását. Ugyanez vonatkozik, a hűtő, fűtő és levegőt cseréltető eszközökre,

az épület agya lényegében kicserélődött.”

Mindezt úgy kellett véghez vinni, hogy a különböző berendezések a közönség által látogatott termekben rejtve maradjanak.

Az épület impozáns eredeti faajtóinak restaurálásakor ugyanakkor arra kellett figyelni, hogy az automatizálásuk megoldott legyen például tűz esetén. „Meg kellett oldani azt a dilemmát, hogy egy restaurált ajtóhoz, hogy jutunk el a kábellel.”

A szakember nevetve hozzátette:

„Ha ez a múzeum ember lenne, akkor alighanem egy szeszélyes nő lenne.”

A hasonlattal azt érzékeltette, hogy mindenhez a legnagyobb körültekintéssel kellett hozzányúlniuk, számtalan tényezőt figyelembe véve. „Elég arra gondolni, hogy az épületben olyan műkincsek vannak – többek közt például múmiák, vagy egy egyedülálló grafikai kiállítás –, melyeknek az értékeit mindenképpen meg kellett tartani. Olyan volt, mintha tojásokon kellett volna járnunk. Ebben a rendkívül összetett munkában a múzeum személyzete rengeteg segítséget nyújtott a számunkra.”

Óriási presztízsérték

A két évvel ezelőtt elkezdett építkezésen átalagban 150-200 ember dolgozott a főépítésvezető elmondása szerint, de előfordult, hogy több mint 400 ember munkálkodott az épületben. Papatyi Balázs elmondta, a Magyar Építő rutinos projektcsapatában a legkülönbözőbb (például szálloda-, kórház-, lakóház-) építési tapasztalatok egyesültek. Emellett voltak korábban hasonló projektjei is a cégnek: a budai várban a Mátyás templom restaurálását, illetve a pécsi Kodály-központ fejlesztését említette. „Használtuk természetesen a tapasztalatainkat, de rengeteget kellett tanulnunk, és sok esetben teljesen új megoldásokat kellett megalkotnunk. Ez az épület mégiscsak a Szépművészeti Múzeum!”

Hozzátette, természetesen valamennyi résztvevő számára óriási presztízsértékkel bír, hogy itt lehetett a munkálatokban. „Mindenkinek fontos, hogy elmondhatja magáról, hogy egy történelmi jelentőségű projektben vett részt.”

Hegedűs Gergely