A most kiírt közbeszerzés csaknem 10 kilométernyi kerékpáros infrastruktúra terveinek felülvizsgálatát és áttervezését célozza.
Újabb fontos lépés következhet a Rákos-patak menti kerékpáros hálózat fejlesztésében. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) újabb közbeszerzést írt ki a szükséges tervezési feladatokra. A „Rákos-patak menti kerékpáros útvonal tervezése II.” elnevezésű eljárásban 9,6 kilométernyi kerékpáros infrastruktúra megtervezése a feladat, illetve a korábban elkészített tervek felülvizsgálata és áttervezése.
A tervezési közbeszerzést éppen egy évvel ezelőtt, 2025 szeptemberében már egyszer kiírták. Akkor a BKK feltételes közbeszerzési eljárást indított a Rákos-patak menti útvonal újabb szakaszainak tervezésére.
A tervezés az Európai Unió IKOP Plusz 1.1.0-23 – Tiszta üzemű városi-elővárosi közlekedés erősítése Budapesten és agglomerációs településein programjának keretében valósul meg.
A tervezési feladat három fő területre koncentrál.
A XIII. kerületben a Váci út és a Göncöl utca, illetve a Béke utca és a Tatai utca közötti szakasz fejlesztése szerepel a programban. A XIV. kerületben a Csömöri út és a Mogyoródi út közötti szakaszt érinti a projekt, míg a XIV., X. és XVII. kerületben az Ond vezér út és a Cinkotai út közötti szakasz fejlesztését tervezik.
A nyertes feladata nemcsak a kerékpárút vonalának kijelölése, hanem a „Rákos-patak menti ökoturisztikai folyosó kerékpáros útvonal fejlesztése” projektben korábban elkészült tervek felülvizsgálata és kiegészítése. Ezután el kell készíteni az egyesített engedélyezési és kiviteli terveket is.
A Rákos-patak menti kerékpáros folyosó fejlesztésének terve több mint egy évtizede napirenden van. A Magyar Közlönyben megjelentek szerint egy 22,5 kilométeres, folytonos kerékpáros útvonal kialakításával számoltak a patak fővárosi szakasza mentén, amely a Duna és a Gödöllői-dombság között teremtene kapcsolatot.
A fejlesztés térségi jelentőségét a mostani előkészítés is mutatja. A 2026 júliusában indult környezetvédelmi eljárás dokumentuma szerint a Rákos-patak menti kerékpáros útvonal a későbbiekben Pécel, Isaszeg, Gödöllő és Szada irányába is kapcsolatot teremthet.
A Rákos-patak menti - a Rákoscsaba utca és a Cinkotai út között mintegy 3,2 kilométer hosszú - szakasz idén egyébként elnyerte az Év Kerékpárútja címet (a zalai Szentpéterfölde kör mellett).
A díj kapcsán az Aktív Magyarország is arra hívta fel a figyelmet, hogy a most elismert szakasz valójában egy hosszabb útvonal közepe. A megnövekedett figyelem újra napirendre hozhatja a teljes kapcsolat kiépítését, amely a Rákos-patak mentén Budapestet a Gödöllői térséggel kapcsolná össze az EuroVelo 14 hálózatának részeként.
Új szakaszába lép ősszel az M1-es autópálya bővítése: a már kiszélesített Budapest felé tartó pályaoldalra terelik mindkét irány 2-2 sávját, majd megkezdődik a Győr felé vezető oldal mély visszabontása és újjáépítése. Az MKIF elkezdte a műtárgyak bontását is.
A IV. kerületi beruházásban az útpálya mellett a gyalogos- és kerékpáros kapcsolatokat, valamint a zöldfelületeket is megújítja a HE-DO.