A Colas Út és a Practical az Iparvárosban épít új összeköttetést egy félmilliárd forintos projektben.
Miután Veszprémben az elmúlt időszakban számos nagyobb ipari beruházást jelentettek be, illetve adtak át, most fontos infrastrukturális fejlesztés indul el az észak-dunántúli megyeszékhelyen. A város északnyugati részén fekvő Iparvárosban a Pápai út és a 830-as út Házgyári úti szakasza kap hamarosan új összeköttetést a Henger utca hiányzó szakaszának megépítésével és az útvonal modernizálásával.
A nettó 486 millió forintos projekt kivitelezési feladatait Colas Út Zrt. és Practical Kft. konzorciuma látja el - derül ki az uniós közbeszerzési adatokból. A beruházás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) támogatásával valósul meg.
A munkálatok során
A beruházásban többek között 4964 köbméternyi földmunkára, 1360 köbméternyi burkolatbontásra és 6196 méter szegélyépítésre is sor kerül, illetve mintegy 3600 négyzetméteren új térburkolatot adnak át.
Az infrastruktúrabővítés részeként emellett tereprendezési, fa- és cserjeültetési, közvilágítási és csapadékcsatorna-kialakítási feladatokat is elvégez a Colas és a Practical.
A STRABAG és a Duna Aszfalt konzorciuma 219 millió eurós infrastruktúra projektet valósít meg az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) finanszírozásából Észak-Macedóniában. A 11,5 kilométeres hegyvidéki autópályához mintegy 370 méteres, kétjáratos alagút, két völgyhíd és 2x2 sávos kiépítéshez kapcsolódó infrastruktúra létesül, az elkészült útszakasz üzemeltetéséről és karbantartásáról pedig öt éven át a kivitelezők gondoskodnak.
Kísérleti útszakasz épült a TPA építőipari kompetenciaközpont kutatási-fejlesztési eredményeinek gyakorlati alkalmazására a komlói roxit andezitbánya bekötőútján. A STRABAG szakemberei a nehézgépjárművek által használt út egyes szakaszain szálerősített alaprétegeket, ligninnel adalékolt aszfaltkeverékeket és gumibitumenes aszfaltrétegeket alkalmaztak.