A gyorsforgalmi út legnyugatibb építkezésén még a földmunkák zajlanak, míg a szomszédos szakaszon jóval előrébb tart a fejlesztés.
Ahogy azt nemrég egy részletes beszámolóban is jeleztük, már a földmű építése zajlik az M44-es gyorsforgalmi út legnyugatibb szakaszán, Kecskemét és Szentkirály között. Az itt létrejövő 32,2 kilométeres utat a Hódút Kft. kivitelezi, a NIF Zrt. beruházásának projektindító eseményét idén márciusban tartották. Az országos jelentőségű közlekedési folyosó kilépüléséről ezúttal videóban számulunk be.
A Magyar Építők videósai ugyanakkor a fenti projekt keleti végéhez csatlakozó Lakitelek-Szentkirály szakaszra is ellátogattak, ahol már jóval előrébb tart a munka - ahogy ez a videó második felében is kiderül. A Szintén a Duna Csoporthoz tartozó Közgép Zrt. 4,6 kilométeren kivitelezi a négysávos utat, ahol már a pályatest építése is folyamatban van.
A szóban forgó két szakasz a befejezését képezi annak a nagyszabású projektsorozatnak, amelyben az M44 autóút több mint száz kilométeren kiépülve négysávos gyorsforgalmi összeköttetést teremt Kecskemét térségénél az M5-ös autópályától Békéscsabáig.
A hazai gyorsforgalmi úthálózat üzemeltetése ma már jóval többről szól, mint karbantartásról. Digitális adatgyűjtés, mesterséges intelligencia, dróntechnológia és fenntarthatósági szempontok alakítják a jövőt. Két fiatal szakemberrel beszélgettünk az innovációs projektekről, amelyek alapjaiban formálják át az MKIF-nél az útüzemeltetés gyakorlatát.
Az M6-os autópálya és a mohácsi Busó-körforgalom között mintegy 6 km-es szakaszt adnak át a forgalomnak; összességében közel 30 kilométernyi gyorsforgalmi út épül.