Az M44-es utolsóként megvalósuló szakaszán a Hódút Építő Kft. szakembereinek másfél évre előre kellett vágányzárat kérniük a majdani vasúti híd hídgerendájának beemeléséhez.
Már a földmű építése zajlik az M44-es gyorsforgalmi út Kecskemét-Szentkirály szakaszán. Az M5-ös autópályától egészen Békéscsabáig kiépülő gyorsforgalmi út utolsóként megvalósuló szakaszát a Hódút Építő Kft. kivitelezi a NIF Zrt. beruházásában.
A magyarepitok.hu értesülése szerint a 32,2 kilométeres szakaszon – amelynek projektindító sajtóeseményét márciusban tartották - a humuszolási munkálatok a kivitelező részére átadott területeken megtörténtek, zajlik ugyanezeken a felületeken a töltésépítés. A munkavégzés érdekében a 4614-es úton egy ideiglenes terelőút épült, erre terelték át a forgalmat.
A projektben egy különszintű csomópont is épül a 441-es és az M44-es találkozásánál, valamint 13 további műtárgy. Előbbi építése még nem kezdődött meg, ugyanakkor a műtárgyak próbacölöpözése már folyamatban van, illetve néhány műtárgynál a leterhelő töltések visszaszedése is elkezdődött.
A 441-es út egy másik tényező miatt is fontos a projektben: a Kecskemét közeli 10 kilométeres szakaszán ugyanis a Colas Út Zrt. dolgozik, így a két fejlesztés állandó összehangolására van szükség.
„Folyamatos egyeztetés szükséges, hogy egymás munkáit, beszállításait ne akadályozzuk, illetve a készülő projektelemek minden része találkozzon egymással”
– árulta el lapunknak Pál József projektvezető-helyettes.
Az M44-es fejlesztésének másik sajátossága szintén egy az út által keresztezett fontos közlekedési folyosóhoz kapcsolódik. „A Budapest-Szeged vasútvonal az épülő Budapest-Belgrád vasútvonal lezárásai miatt extra terhelést kap. Emiatt 1,5 évre előre kellett vágányzárat kérnünk az épülő vasúti híd hídgerendáinak beemeléséhez” – mutatott rá a projektvezető-helyettes. ”Az ütemtervben természetesen emiatt még szorosabban kell tartanunk mindent.”
Lapunk a projektben megépülő 32 kilométernyi gyorsforgalmi út főbb paramétereiről is tájékozódott. Eszerint mintegy 2 millió köbméternyi töltésanyagot és 1 millió köbméternyi homokos kavicsot építenek be. A szakaszon jelenleg nagyságrendileg 150 teherautó, 40 kotró, dózer, gréder, henger valamint homlokrakodók és vizesautók dolgoznak. A szóródó anyag szállítását közel 100 nyerges teherautó biztosítja.
Zárásként a szakember az idei és a jövő évi tervekre is kitért. Ebben az évben a kitűzött cél a földműépítésben az a magassági szint, amely által a teljes megmunkálás alatt álló szakaszon kiemelkednek a terepszintből. Ezáltal a téli – időjárás függvényében minimálisra tervezett - leállásra ki tudják alakítani a víztelenítést a földmű profilozásával.
A jövő évi célkitűzés pedig az, hogy a teljes szakaszon legalább egy réteg aszfaltburkolatot beépítsenek: ezáltal szinte az összes hossz- és keresztszivárgó megépülhessen, illetve minél több műtárgyon már betonozhassák a szerkezeti elemeket. „Az ütemtervünk nagyon szoros, ennek tartásához ezen munkafolyamatoknak el kell készülniük” – zárta a beszámolót Pál József.
A Duna Group kivitelezésében épülő új csomópont az M44-es, az M5-ös, az 5-ös és a leendő M8-as találkozásánál jön létre.
A HE-DO dolgozik a projekten (illetve alvállalkozóként a KM Építő is részt vesz a kivitelezésben), melyben egy magyar-szlovák államhatáron futó összekötő út rézsűcsúszását javítják ki.