Pilisvörösvár új tanuszodája nemcsak sportlétesítmény, hanem a közösség új találkozóhelye is.
Pilisvörösváron, átadták az Úszó Nemzet Programban elkészült 39. tanuszodát október 10-én. A létesítmény 1312 négyzetméteres, kétmedencés létesítmény, 435 négyzetméternyi feszített víztükrű vízfelülettel; a projekt nettó értéke megközelítette az 1,3 milliárd forintot. Mint korábban megírtuk, a projektet a Kova-Line Kft. kivitelezte.
Menczer Tamás országgyűlési képviselő az ünnepélyes avatóeseményen felidézte, hogy a pilisvörösváriaknak szükségük volt az uszodára, "a vállalásunkat teljesítettük, az uszoda megépült". Hozzátette: talán Pilisvörösvárról indul el a következő bajnokok, úszók és vízilabdázók egyike-másika: a következő Wladár vagy Darnyi, Madaras vagy Manhercz.
Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium (HM) sportért felelős államtitkára elmondta: a tanuszodák alkalmasak arra, hogy a közösségi sportot és a versenysportot is kiszolgálják, ezért felelőssége van a kormánynak abban, hogy minél több épüljön.
Jelezte, hogy a jövőben további 57 ehhez hasonló tanuszoda fog megépülni.
A Duna-holtág melletti Faddi Strand új büfével és tájépítészeti elemekkel jöhet létre. A SZI-ZA Kft. és Geotechnika '84 Kft. a napokban neki is állhat a munkáknak.
Határokon átívelő program keretében épül Nyíregyházán a Sóstói Skanzenben egy, a népi építészeti örökséget bemutató vállaji sváb lakóépület és csűr.