A nyolcemeletes épületben összesen 226 lakás kap helyet, különböző méretekben; a 15 perces város víziójához számtalan szolgáltatás tartozik.
Elindult a lakások értékesítése a BudaPart legújabb lakóépületében – adta hírül az ingatlanfejlesztő Property Market Kft. Emlékeztettek, a Lágymányosi-öböl mellett épülő városnegyed tizedik lakóháza a központi park szomszédságában, természetközeli környezetben helyezkedik el.
A közleményből az is kiderült, hogy a BudaPart Otthonoknak a Market Építő Zrt. generálkivitelezésében épülő „J” jelű épülete iránt fokozott az érdeklődés, amelyet az is alátámaszt, hogy az előregisztráció során az ingatlanok közel ötöde már elkelt.
Az első tapasztalatok alapján a lakóépület főleg a fiatal családosok, az első lakásukat vásárlók és a befektetők körében keresett. „Ugyanakkor mindazok számára jó lehetőség, akiknek a zöldövezeti harmónia és a városi pezsgés egyaránt prioritás” – tették hozzá a közleményben.
Az egységes arculatú, nyolcemeletes épületben összesen 226 lakás kap helyet, különböző méretekben.
A tervezés során a komfort és az energiatakarékosság fontos tényező volt: míg előbbi aspektus többek között minden lakás esetében erkély vagy terasz, utóbbi a geotermikus fűtésrendszer révén jelenik meg. A földszinten kereskedelmi egységek, tárolók és parkolók is helyet kaptak, az épület emellett egy kiterjedt belső kerttel is rendelkezik.
Ahogy azt korábban is megírtuk, a lakóház koncepcióterveit és munkaközi engedélyezési terveit a Finta és Társai Építész Stúdió készítette, az engedélyezési és kiviteli tervekért az Óbuda Group felelt.
Az összegzésben hangsúlyozzák, a jól kiépített infrastruktúrára nagy hangsúlyt fektettek a tervezés során. A 15 perces város víziójához számtalan szolgáltatás tartozik: a változatos vendéglátóegységektől kezdve a professzionális szépségszalonig, sport- és szabadidős lehetőségekig számos lehetőség közül választhatnak a lakók és vendégek. Az épületben emellett 24 órás portaszolgálat működik.
„A budapesti újépítésű lakások iránti érdeklődés továbbra is erős, és a BudaPart otthonai különösen keresettek a fenntartható megoldások és a jó lokáció miatt” – idézte a közlemény Kiss Ákost, a Property Market Kft. ügyvezetőjét.
Emellett komoly értékajánlatként jelölte meg, hogy a rozsdaövezeti besorolásnak köszönhetően a magánszemélyek számára lehetőség nyílik a lakásvásárlás esetén az 5 százalékos áfavisszatérítés érvényesítésére. „A bevezető időszakban, a 3 szobásnál nagyobb lakásokhoz gépesített konyhabútor is része a műszaki tartalomnak” – hívta fel a figyelmet.
Megoldást kínál Rétság, Tolmács és a taváról ismert Bánk települések szennyvizének kezelésére az az átfogó infrastrukturális fejlesztés, amely tavaly nyáron kezdődött és a tervek szerint az év végéig elkészül. A beruházás lökést ad a térség gazdasági fejlődésének és környezetvédelmi hatása is jelentős.
Újabb modern, világítással és vízelvezetéssel ellátott sportpályák épültek a Magyar Labdarúgó Szövetség fejlesztési programjában, a Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zrt. közreműködésével. Négy borsodi településen a projekt segítségével a hátrányos helyzetű térségekben élők számára is 21. századi körülményeket teremtettek a mozgáshoz.