A Dobozt és Békéscsabát összekapcsoló út egy több, mint 2 kilométeres szakaszát 221 millió forint értékben korszerűsítették.
A Doboz és Békéscsaba közötti út 2,2 kilométernyi külterületi szakasza újult meg a Magyar Falu Program keretében: a 4239-es számú összekötő úton dolgoztak a beruházás során – írja a gyulaihirlap.hu. A projekt értéke 221 millió forint volt.
A sikeres projekt kapcsán tartott helyszíni - a Kettős-Körös dobozi úti hídjánál tartott - sajtótájékoztatón június 23-án részt vett Kovács József országgyűlési képviselő; Kónya István, a Békés Vármegyei Területfejlesztési Bizottság elnöke és Cserkúti András, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Békés vármegyei igazgatója is.
Kónya István Facebook-posztban emlékeztetett: ez a térség egyik legforgalmasabb mellékútja, amelyet nap mint nap sokan használnak. Hangsúlyozta, hogy a burkolat korábban jelentősen leromlott állapotba került, a fejlesztés ezt orvosolta. Hozzátette: a kivitelezésért a Magyar Közút felelt.
Cserkúti András a gyulatelevizio.hu riportja alapján úgy fogalmazott: az érintett útszakasz kétrétegű aszfaltburkolatot kapott, mindkét oldalon egy méter széles padkafeltöltés épült a biztonságos közlekedés érdekében.
Összesen 210 helyszínen korszerűsítik az országos közúthálózatot az idei évben. A csaknem 149 milliárd forintos programban a legtöbb helyszínen nem csupán új aszfaltréteget építenek, hanem a teljes pályaszerkezetet is megerősítik.
A fejlesztés a már meglévő kerékpárutakat és a gáton vezető burkolt utat kapcsolja össze, így közvetlenebbé válhat az EuroVelo 6 Budapest és a Dunakanyar közötti útvonala.