A 2005-ben alapított szervezet ma már több mint 31 ezer kilométernyi közutat, 13 ezer hidat és a főbb kerékpárutakat is kezeli - egyre korszerűbb eszközökkel.
Húsz évvel ezelőtt, 2005. október 1-jén jegyezték be a Magyar Közút Kht.-t, amely a tizenkilenc megyei közútkezelő és az Állami Közúti Műszaki és Információs Kht. összeolvadásával jött létre. Ez a dátum tekinthető a ma ismert, országos lefedettségű közútkezelő társaság születésnapjának, amely azóta Magyarország egyik legnagyobb közszolgáltató vállalatává nőtte ki magát – foglalja össze sajtóközleményében a Magyar Közút.
A társaság története 1996-ig nyúlik vissza, amikor a központi irányítás helyett megyei szinten jöttek létre az állami közútkezelő közhasznú társaságok és az ÁKMI Kht. A valódi fordulópont 2005 volt: október elsején megszületett az egységes Magyar Közút, amely 2009. április 1-jétől nonprofit zártkörű részvénytársaságként működik tovább.
A feladatkör azóta folyamatosan bővült. 2013. november 1-jén a Magyar Közút átvette a korábban az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-hez tartozó gyorsforgalmi utak üzemeltetését, majd 2017. január 1-jétől a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ vagyonkezelői feladatait is. Ugyanebben az évben, novemberben a társaság kezelésébe került az országos kerékpárút-törzshálózat egy része és a főutakkal párhuzamosan futó kerékpárutak lakott területen kívüli szakaszai is.
Az elmúlt években újabb mérföldkövek következtek. 2022 szeptemberében az autópálya-koncessziós rendszer elindulásával a Magyar Közútnál maradt 291 kilométernyi gyorsforgalmi út üzemeltetése, ugyanakkor új feladatként a társaság lett a Magyar Állam műszaki képviselője és tanácsadója a koncessziós szerződések keretében. 2025. július 1-jétől pedig a közútkezelő vette át a Közlekedéstudományi Intézettől az építési termékekhez kapcsolódó műszaki és laboratóriumi vizsgálati feladatokat is.
A Magyar Közút jelenleg 31 ezer kilométernyi országos közúthálózat folyamatos és biztonságos üzemeltetéséért felel. A közel hatezer fős szakembergárda nap mint nap gondoskodik több mint 200 millió négyzetméternyi zöldfelület fenntartásáról, közel 13 ezer híd állapotáról, az utak tisztításáról és javításáról, valamint a téli síkosságmentesítésről.
Az elmúlt két évtizedben a hagyományos fenntartási feladatok mellett egyre hangsúlyosabb szerepet kapott a digitalizáció is: a drónos útellenőrzés, a digitális térképezés és nyilvántartás, valamint a 3D-s útmodellek alkalmazása mára a társaság mindennapi működésének része.
„A Magyar Közút húsz éve a magyar emberek szolgálatában áll. Kollégáink minden nap bizonyítják elhivatottságukat, és hálásak vagyunk a közlekedők bizalmáért, akiknek a biztonsága és kényelme minden munkánk kiindulópontja” – emelte ki Szilvai József Attila vezérigazgató.
Az M44-es és Békéscsaba központja közötti kapcsolatot jelentő útvonalon dolgoznak.
Összeállításunkban bemutatjuk, hogy az MKIF Zrt. kezelésében lévő útvonalakon zajló munkálatokról, váratlan eseményekről milyen csatornákon lehet tájékozódni. A Társaság számos felületen biztosítja az információt a közlekedők számára, melyeket utazás előtt és alatt érdemes áttekinteni. Szimicsku László az MKIF Zrt. kommunikációs igazgatója tájékoztatta lapunkat a részletekről.