Keresik a kivitelezőt egy a teljes települést érintő, 27 helyszínes korszerűsítéshez.
Etyek teljes belterületi úthálózata nagyságrendileg 40-50 kilométer hosszúságú és összesen több mint 70 belterületi utcát jelent. Ennek fényében igen kirívó közbeszerzési eljárást hirdetett Etyek önkormányzata, hiszen a TOP Plusz program keretében hirdetett belterületi utakra vonatkozó felhívásában 27 helyszínt érintő program megvalósításához keresik a kivitelezőt.
Szeptember 22-ig várják a jelentkezéseket a beruházáshoz, amely összesen csaknem 4 kilométer hosszúságban érint 2,4-5,5 méteres szélességű utakat.
A munkálatok magukban foglalják a kopó- és kiegyenlítő aszfaltrétegek beépítését, az FZKA alapréteg kialakítását, a nemesített padka építését, a kiemelt szegélyek melletti ék-marást, valamint több szakaszon a teljes vagy részleges pályaszerkezet-cserét is.
A felújítással érintett utcák a Pipacs utca kivételével rendkívül keskenyek – többnyire csupán 2,5–3,5 méter szélesek –, mégis kétirányú forgalmat bonyolítanak le minimális kitérési lehetőséggel. Emiatt az építési munkálatok és a mélyebb pályaszerkezet-bontások elkerülhetetlenül korlátozzák a megszokott közlekedési rendet, ami kiemelkedően fegyelmezett és ütemezett feladatellátást követel meg a kivitelezőtől.
A lakossági igények, az intézmények (iskola, óvoda, munkahelyek) reggeli és esti elérése, a heti menetrend szerinti hulladékszállítás, valamint a település rendszeres gasztronómiai és kulturális rendezvényei miatt a munkavégzés szigorú feltételekhez kötött. A gépek és anyagok depózására az önkormányzat csupán egyetlen felvonulási területet tud biztosítani, a szűk utcákban pedig egy időben legfeljebb 3 helyszínen folyhat kivitelezés. A szigorú organizációs követelmények maradéktalan teljesítése érdekében a munkálatok elvégzését egyetlen nyertes vállalkozóval tervezik megvalósítani.
A 16-os és az 54-es kilométer között több helyszínen is aszfaltozási munka zajlik az M1-es autópálya Budapest felé vezető, már kiszélesített pályaoldalán. A tervek szerint az ősz folyamán erre terelik át mindkét irány 2-2 forgalmi sávját, hogy elkezdhessék a Győr felé vezető pályaoldal visszabontását és teljes újjáépítését.
Csak a csomópont helyreállítása marad hátra a HE-DO és a KM Építő által kivitelezett, kulcsfontosságú projektben.