A közel 77 millió forintos uniós beruházásnak köszönhetően több mint másfél kilométernyi csatorna épül meg.
A Soltút Kft. végzi el a Bács-Kiskun megyei Dunaegyházán a csapadékvíz-gyűjtő hálózat felújítását. A beruházásra azért van szükség, mert az elmúlt években a település belterületén lévő egyes vízgyűjtőkben elöntések keletkeztek, amikor csapadékos volt az időjárás.
A károk megelőzése, illetve mérséklése érdekében a leginkább veszélyeztetett településrészeken újul meg a hálózat, valamint kiépülnek a hiányzó csapadékvíz elvezető szakaszok. A község önkormányzata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program 76,81 millió forintos támogatásából finanszírozza a projektet.
Az összesen 1661 méternyi csatornaépítés – a belvizes időszakok tapasztalatai alapján hozott döntés szerint – a Lejtő, Pincesor, Báthory és József Attila utcákat érinti, valamint a Petőfi Sándor utcát a Duna utca és a Báthory utca közötti szakaszon. Jelenleg ezek az utcák egyáltalán nem, vagy csak részben rendelkeznek csapadékvíz szikkasztó, illetve elvezető rendszerrel.
51 milliárd forintos fejlesztési programot nyitottak, amelyből kifejezetten ivóvízhálózatok újulhatnak meg.
A Fejér megyei település nemcsak egy elöregedett, stratégiai jelentőségű ivóvíz-fővezetéket cserél le.