A STRABAG a takarékos működésű telepen idén az építési munkákat, jövőre már a technológiai felszereltség megteremtését végzi.
Jövő év végén, vagy legkésőbb 2020 elején elindulhat Kaposvár új szennyvíztelepén a hat hónapos próbaüzem – tájékoztatott Goszták Zoltán, a kivitelezést végző STRABAG Építőipari Zrt. főépítésvezetője.
Az építkezés helyszínén tartott projekttájékoztatón a főépítésvezető ismertette, hogy a STRABAG a vízjogi és egyéb engedélyezési tervek elkészítését, az engedélyek beszerzését, illetve a kiviteli tervek elkészítését tavaly augusztustól idén januárig elvégezte, majd tavasztól a kivitelezés is gőzerővel elindult.
Mostanáig lezajlottak a földmunkák, a vasbeton medencék szerkezetépítése, valamint a földmedencék, a fólia bélelésű iszaptározók és az udvartéri vezetékek elkészítése. Az idei évben a továbbiakban az építési munkák, a jövő évben pedig már a technológiai, gépészeti szerelés és az elektromos irányítástechnika kiépítése lesznek a fókuszban.
Genczler István, az üzemeltető Kavíz Kft. ügyvezetője elmondta: a 6,6 milliárd forint európai uniós és hazai forrásból 2020 augusztusára elkészülő projekt keretében a kor elvárásainak megfelelő modern tisztítómű, valamint hő- és villamos energia termelésre alkalmas biogáz erőmű jön létre, biztosítva a telep költséghatékony üzemeltetését, a szennyvíziszap energetikai célú hasznosítását.
Mohácstól kis híján a déli határig vezetheti Baranya öntözőhálózatát a SZABADICS Group és a AQUAPROFIT.
A Nógrád vármegyei projektet a HE-DO végezte el.