Jól haladnak az összesen 14 balatoni vízfolyáson, a Lesence-szűrőmezőn, valamint a Kis-balatoni vízvédelmi rendszer nagyműtárgyainál végzett kotrási, műtárgyépítési és felújítási munkák, amelyeket most a közönségnek is bemutattak KDTVIZIG munkatársai.
A szeptember 20-án megrendezett projektbemutató „study tour” rendezvényen a Balaton vízminőségét javító nagyszabású fejlesztés LOT3-as projekt részeként végzett, Zala és Veszprém vármegyei Eger-víz patak kotrási munkálatainak előrehaladását mutatták be a szakemberek.
Mint arról korábban is beszámoltunk, a projektet az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság konzorciumának megbízásából a Szabadics Zrt. végzi el kivitelezőként.
A Balatont érő terhelések enyhítésére számos intézkedés történt az elmúlt három évtizedben. Több kisvízfolyásnál épültek olyan műszaki létesítmények (nádas szűrőmezők, sankolók és uszadékfogók), amelyek sikerrel tartják vissza az érkező hordalékot és a szerves tápanyagokat a tó vizétől. A Szabadics Zrt. azon dolgozik most, hogy a kiépített védelmi rendszer hosszútávon is el tudja látni a feladatát.
Jelenleg is folyamatban van a Balaton északi partján található Lesence-vízrendszer revitalizációja, ami a Balaton vízvédelmének egyik kulcseleme, de persze a vízminőség javítása elképzelhetetlen a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer megfelelő működése nélkül – ezért volt a jelenlegi projekt része két Kis-Balatoni zsilip építészeti, gépészeti és villamos felújítása is.
Emellett már hat vízfolyás (Lovasi-séd, Kéki-patak, Örvényesi-séd, Burnót-patak, Eger-víz és Cinege-patak) hordalék- és uszadékfogóinak műszaki átadás-átvétele is befejeződött. Az Eger-víz esetében a tápanyagterhelés és a vízminőség folyamatos nyomon követése érdekében vízhozam és vízminőségmérő monitoringállomást is létesítettek.
A „Preventív intézkedések a Balatont érintő vízminőségi problémák hosszútávon fenntartható kezelésére” című projekt előrehaladását bemutató eseményen a résztvevők megismerhették a Balaton vízminőségének megóvására és javítására életre hívott projektet, ezen belül is a Balatonba torkolló vízfolyások rekonstrukcióját.
Az Eger-víz Kapolcson áthaladó szakaszát bejárva a résztvevők amellett, hogy pillanatképet kaphattak a páratlan szépségű völgy látványosságaiból, a több mint 5 milliárd forint támogatásból megvalósuló munka céljaival és eredményeivel is megismerkedhettek.
A SZABADICS romániai leányvállalatának ezúttal egy északkelet-erdélyi régiót érintő fejlesztését mutatjuk be.
Magyarország és Szlovákia vízipara szorosan összekapcsolódik, a Pureco főtámogatásával platformhoz jutó közös gondolkodás pedig kiváló üzleti lehetőségeket is hozhat.