1300 négyzetméterrel bővül egy fővárosi szakrendelő
forumujsag.hu

1300 négyzetméterrel bővül egy fővárosi szakrendelő

MTI

2018.01.08. 12:29

Az Egészséges Budapest Program keretében a XVI. kerületi rendelő megújítására és bővítésére több mint 1,3 milliárd forintot szánnak.

Hirdetés

1,3 milliárd forintból fejlesztik a XVI. kerületi Jókai utcai szakrendelőt az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében. A beruházáshoz a kormány 1,2 milliárd, az önkormányzat pedig 120 millió forinttal járul hozzá - jelentette be Szatmáry Kristóf, a kerület fideszes országgyűlési képviselője hétfőn. Az önkormányzati fenntartású szakrendelő 1200-1300 négyzetméterrel bővül majd.

A beruházásról szólva Kovács Péter, a XVI. kerület polgármestere közölte, a közbeszerzési eljárások kiírásával a munkálatok idén nyáron megkezdődhetnek, a tervek szerint a fejlesztés 2019-ben fejeződhet be.

Hozzátette, hogy a szakrendelő bővítés keretében fejlesztik az eszközparkot, és egy helyi életpályamodellt is alkottak. A kertvárosi szakrendelőben új ellátási formák - például mammográfia, kardiológia, gyógytorna, gasztroenterológia - is elérhetőek lesznek a jövőben, így ezekért a vizsgálatokért már nem kell a helyi lakosoknak messzebbre menniük. Bízik abban, hogy a bővített szakrendelőben az ellátás gyorsabb is lesz.

 

Évente háromszázezer betegellátás zajlik majd jobb környezetben

Kiss Marianna, az egészségügyi szolgálat vezetője azt mondta, időszerű volt a szakrendelő bővítése, hiszen 1963-as megnyitása óta csak kisebb szakaszokban sikerült fejleszteni az intézményt. A lakosságszám növekedése is indokolja a fejlesztést: mint mondta, évente 300 ezer orvos-beteg találkozás történik a szakrendelőben. Elmondta, a rendelőben helyet kap majd egy egynapos sebészeti részleg, és az orvosi ügyelet átköltözésével a sürgősségi ellátás színvonala is jobb lesz a kerületben.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt, hogy egy decemberi kormánydöntés értelmében további 18,5 milliárd forintot hagyott jóvá a kormány az EBP-n belül, így ezzel már 42,5 milliárd forintból tizenhat szakrendelő újulhat meg a központi régióban.

egészségügyi fejlesztésEgészséges Budapest Program