Önkormányzatok, útépítő vállalatok nagy segítsége lehet a JCB Pothole Pro, amely speciális eszközeivel három folyamatot láthat el egyidőben.
A SWIETELSKY Magyarország Kft. dunakeszi aszfaltkeverő telepén mutatták be a TERRA Hungária által forgalmazott JCB Pothole Pro útjavításra optimalizált munkagépét. A SWIETELSKY folyamatosan figyeli, mely pontokon lehet megtakarításokat elérni, illetve csökkenteni az építések környezeti terhelését. Mivel a JCB megoldása ötödére mérsékli a kátyúzás idejét, emellett hosszabb távú megoldást nyújt, örömmel adtak teret a marógép bemutatójának – hiszen a SWIETELSKY Magyarország nem csak támogatja az ágazat fejlődését, de maga is sokat tesz az innovatív megoldásokért.
Óriási segítség egy ilyen eszköz minden útkarbantartó számára. Ezt erősítette meg Gali Tibor, a SWIETELSKY Magyarország Kft. gépészeti vezetője, aki a vállalat legnagyobb telephelyén fogadta az érdeklődőket. „A Dunakeszi telephely – mutatott rá – az adminisztrációnak, az anyagvizsgáló laboratóriumnak és a vállalat legnagyobb gépjavító műhelyének is helyet ad,
de nem utolsó sorban itt működik a SWIETELSKY legnagyobb kapacitású magyarországi aszfaltkeverője is.”
Varga Ákos a TERRA Hungária Építőgép Kft. ügyvezető igazgatójának köszöntője után Szabó Bence, a TERRA Hungária Építőgép Kft. termékfelelőse mutatta be a gépet.
A JCB Pothole Pro egy kotrógépre szerelt, speciális adapterekkel ellátott szerkezet, amely jelentősen gyorsíthatja a kátyúk javítását.
2016-ban mutatta be az 1945 óta működő, brit JCB a Hydradig nevű kotrót, ami e gép alapja is. A motor, a hidraulikaszivattyú, tehát a kotró fő elemei itt az alvázba kerültek, ami nem csak jobb kilátást és manőverezhetőséget biztosít, hanem a gép stabilitását is nagyban növeli. Eszközük sokkal inkább egy számos feladatra bevethető, rugalmasan használható „tool carrier”, mint hagyományos kanalas gép.
„2021-ben debütált a JCB Pothole Pro, amely a Hydradig kifejezetten útfelújításra optimalizált változata, ugyanakkor a széleskörű használhatósága megmaradt. Speciális munkaszerelékekkel készítették fel az útjavításokkal kapcsolatos feladatokra: egy 600 mm széles aszfaltmaró helyezkedik el az alvázon oldalmozgatóval, illetve egy seprőberendezés gyűjtőtartállyal és vízpermetezővel; egy JCB HM012T típusú kalapács továbbfejlesztett változata, mindez pedig egy Steelwrist X12 tiltrotátoron áll, amellyel forgatni és billenteni lehet a munkaszereléket” – részletezte Szabó Bence.
Egyetlen folyamatként felmarja az aszfaltot, körbevágja a felmart területet és kisöpri az adott részt a JCB Pothole Pro, ami után már csak aszfaltozni kell a területet - mindezt pedig ötöd annyi idő alatt végzi el, mintha egy brigád kézi erővel dolgozna.
E teljes előkészítés az aszfaltozáshoz azt is jelenti: a gép használatával nincs szükség külön szállítójárműre, hiszen minden eszközt a gép a fedélzetén hordoz; mivel pedig gumikerekeivel 40 km/h haladási sebességre képes, rövid távokon a szállítása sem kérdés.
Az angol gyártó kátyúnként 8 perc munkaidővel számol, ráadásul biztonságosabb is, mintha kézi eszközökkel végeznénk az útjavítást.
„Tartós megoldást kínál a JCB Pothole Pro, mert nemcsak a kiaprózódott aszfaltot takarítja ki a kátyúból, nemcsak felmarja a területet, hanem szabályos él mentén körbe is vágja, ami megakadályozza, hogy tovább haladjon az aprózódás” – emelte ki Szabó Bence.
A gyártó 5 év / 4 ezer üzemóra jótállást vállal minden ilyen gépre, ami ráadásul mederkotrásra, mederkarbantartásra is alkalmas. Gyorscserélővel van ellátva, így kanalat, mulcsozót vagy épp villát is ráhelyezhetünk – igazi mindenes munkagépe lehet tehát minden vállalatnak.
A telephelyen mindezt be is mutatták: egy kb 1,2 X 8 méteres sávot készített elő a gép, mindössze 8 perc alatt, majd ezt a részt egy JCB 427ZX és egy JCB CT260-120 vibrohengerrel aszfaltozták le és fejezték be a teljes munkafolyamatot. A teljes bemutatóról készült képek fotógalériánkban is megtekinthetők.
„A TERRA Hungária Kft.-vel hosszú távú jó üzleti kapcsolatot ápolunk, rendszeresen szerzünk be tőlük bizonyos géptípusokat. A termékeik megbízhatóságán túl a JCB gépek fejlesztési filozófiája, a Terra Hungária értékesítési és szerviz tevékenysége mind megerősítette cégeink közti kapcsolatot” – indokolta lapunknak Hegyi Zoltán a SWIETELSKY Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, hogy miért adtak helyszínt a tesztbemutatónak.
„Ez az új kombi gép a mi termelési profilunkba is tökéletesen illeszkedik, ezen kívül mi magunk is folyamatosan keressük azokat az újítási lehetőségeket az aszfalt gyártás és a beépítés területén, melyekkel a termelésünk hatékonyabb, környezetbarátabb és fenntarthatóbb lesz.
Az innováció azért kap nálunk és egész konszernünkben is kiemelt szerepet, mert a környezetünkben zajló gyors technológiai, informatikai, gazdasági és környezetvédelmi változásokat nem csak szemléljük, hanem részesei akarunk lenni.”
















405 ezer köbméter meddőanyag és föld mozgatása vár az EWC Rekultivációs Kft. munkatársaira.
Azzal, hogy Kerékgyártó Attila személyében egy tapasztalt építőmérnököt választott elnökének a Duna Aszfalt Zrt., a cégcsoport jövőjének az útját is kijelölte.