A korábbi támogatásokhoz képest többféle beruházásra és kevésbé szigorú feltételek mellett lehet felvenni a lakóépületek energetikai felújítására szánt nulla kamatozású hitelt. A 120 milliárdos keret háromnegyede családi házak, negyede társasházak felújítását segíti.
A jövőre induló csaknem 120 milliárd forint keretösszegű lakossági épületenergetikai hitelprogram újabb részletei váltak ismertté Szabó Zsolt beszámolójából.
Az NFM államtitkára elmondta, a kamatmentes, legfeljebb 20 éves futamidővel felvehető hitel könnyített feltételekkel vehető fel. Hangsúlyozta, a vissza nem térítendő támogatások esetén sokkal szigorúbbak a feltételek, emellett a kétféle támogatás nem zárja ki egymást. „A kamatmentes hitellel ki lehet majd egészíteni az Otthon Melege program pályázatát is” – mutatott rá.
Kiemelte, a visszatérítendő támogatás igényelhető szinte minden célra, amivel energiát lehet megtakarítani, egyebek mellett
Szabó Zsolt arra is kitért, hogy a felvett hitelek törlesztőrészleteit várhatóan fizetni lehet majd a beruházás által elért havi megtakarításból.
A beruházásokhoz 10 százalékos önrész szükséges, a költségek 90 százaléka fedezhető a támogatásból. A szerződés megkötése után a tervezett beruházást 18 hónapon belül kell megvalósítani, a törlesztésnél a türelmi idő 12 hónap, a kamatmentes hitel futamideje 20 év is lehet. Az igényléseket a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által kialakított MFB Pontok hálózatában lehet majd benyújtani.
A teljes összeg 75 százalékát igényelhetik családi házban élők, 25 százalékát a társasházak és lakásszövetkezetek. Családi házak esetében 1-10 millió forint közötti, társasházaknál lakásonként 1-7 millió forint közötti összegre lehet pályázni.
Szabó Zsolt elmondta: számításaik szerint a keret mintegy 50 ezer igénylőnek lenne elég, ha csak szigetelést és nyílászáró-cserét hajtanának végre, de ha a fűtés korszerűsítését vagy megújuló energia alkalmazását is tervezik, akkor 25 ezer körül lehet ez a szám. Az államtitkár szerint ilyen széleskörűen meghirdetett pályázat korábban nem volt.
A politikus tájékoztatása szerint a pályázati kiírás várhatóan decemberben, de legkésőbb jövő januárban jelenik meg. A pályázati felhívás 2022-ig, illetve a 120 milliárdos forrás kimerüléséig lesz nyitva. A forrást két operatív program, a GINOP és a VEKOP fedezi. Az uniós visszatérítendő támogatás alkalmazása ugyanakkor azt is jelenti, hogy a keret visszatöltődik, tehát lesz lehetőség arra, hogy később újabb jelentkezők is igényelhessenek ebből a forrásból.
7000 milliárd forintnyi beruházás indulhat el, többek között új zöld ipari parkokat, hálózati infrastruktúrafejlesztést és geotermiai fejlesztéssorozatot is terveznek hosszú távon. Több száz milliárd forintot szánnak lakossági programokra is.
Naperőművi portfóliója megduplázására készül egy több mint 17 millió eurós fejlesztéssel az Alteo.