A létesítmény egyrészt testnevelés óráknak ad majd helyt, de szabványos kézi- és kosárlabdapályát is biztosít.
Az önkormányzat saját erőből, csaknem kétmilliárd forintos beruházással több célra alkalmas, mintegy háromezer négyzetméteres sportcsarnokot épít Környén.
A projektről a kivitelezési szerződés aláírása után számolt be a Komárom-Esztergom vármegyei település polgármestere az MTI-nek. A korábbi közbeszerzési adatok szerint a tavaly meghirdetett közbeszerzés alapján a SZILVÁSI Építő Kft. kivitelezi a komplexumot.
Beke László polgármester tájékoztatása szerint a beruházás az iskola melletti önkormányzati telken valósul meg.
A létesítmény egyrészt helyet ad majd a diákok mindennapi testnevelés óráinak, de szabványos kézi- és kosárlabdapálya is kialakítható, valamint teremlabdarúgás céljaira is alkalmas. „A csarnokban önkormányzati és civil rendezvényeket is tarthatnak. A létesítmény üzemeltetését napelemek és energiatároló berendezések teszik gazdaságossá” - tette hozzá.
Beke László elmondta, a község tíz éve minden költségvetésében elkülönített egy összeget a csarnok megépítésére. Olyan hitelfelvétel nélküli beruházásban gondolkodtak, amelyre a falu saját erejéből képes.
Környén legutóbb egy éve bővítették a település szabadtéri sportközpontját. Akkor 637 millió forintból hét új öltözőt, bemelegítő-termet, irodát, szertárat és egy klubhelyiséget alakítottak ki.
A Tatabánya melletti település adóigazgatási társulásra lépett a vármegyeszékhellyel, mivel a tatabányi ipari park egy része Környe közigazgatási területén található. A parkban számos világcég összesen 15 ezer embert foglalkoztat, a cégektől származó helyi adóbevétel 40 százaléka Környét illeti meg.
A korábbi katonai laktanya helyén elindulhat a közművel való ellátás és a tereprendezés.
Nyolc évnyi kényszerszünet után, egy átfogó felújítás eredményeként szombattól ismét működik majd a pécsi dzsámi mögött álló harangtorony, amely a harangjátékok idején nyolc métert emelkedik – közölte a Pécsi Egyházmegye.