A hulladékhővel télen fűteni, nyáron hűteni tudnak majd; összesen öt önkormányzati intézménynek javul az energiaellátása.
Mintegy 250 millió forintból erőmű épül a kisújszállási Kumánia Gyógy- és Strandfürdőben, hogy a meglévő mellett egy újabb termálkút kísérőgázát is hasznosítani tudják a városban energiamegtakarítási céllal. A részletekről a Jász-Nagykun-Szolnok megyei település polgármestere beszélt az MTI-nek.
Kecze István (Fidesz-Nagykun Polgári Kör) elmondta, a hulladékhővel télen fűteni, nyáron hűteni tudnak majd. Ezzel és a napelemes hálózattal környezetkímélő energiaellátást biztosítanak majd az önkormányzati tulajdonú intézményekben:
Előzetes becslések szerint a beruházással évente mintegy 20-25 millió forint energiamegtakarítást érnek majd el.
A polgármester hozzátette, a jelenleg is folyamatban lévő és a tervek szerint tavasz végére elkészülő beruházás nagyrészt a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) nyertes pályázatának köszönhetően valósul meg, de a költségekhez az önkormányzat is hozzájárult.
Szólt arról is, hogy a fürdőben lévő 1-es termálkút kísérőgázát egy harmadik felet is bevonó finanszírozással évek óta hasznosítják egy gázmotor segítségével. "A hulladékhő két egyházi fenntartású középiskolát és egy kollégiumot is kiszolgál" - mondta a polgármester.
A pályázók pontversenyben indulnak, ahol nagy súlya van az önkormányzatoknak vállalt pénzügyi hozzájárulásnak, a szélerőmű méretének, az akkumulátoros tárolónak és az EU-s beszerzésnek.
Három településen a meglévő geotermikus, illetve termálvízből származó hőenergiához új felhasználási lehetőséget teremtenek.