2024.10.13, Vasárnap
Megépült az ország legnagyobb összefüggő napelemparkja
Fotók: Vajda János/MTI

Megépült az ország legnagyobb összefüggő napelemparkja

MTI

2023.06.06. 17:02 - Bíró Beáta

A Borsod vármegyei Mezőcsáton 440 hektáros területen több mint 466 ezer napelemtáblát helyeztek el.

Hirdetés

A kétszázezer lakosú Debrecen fél évnyi, vagy a mintegy 5700 lakosú Mezőcsát 21 évnyi energiafogyasztását is ki tudja elégíteni az a napelempark, amit a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Mezőcsáton adtak át. Ez az ország legnagyobb, összefüggő ilyen erőműve, melynek üzembe állításával évente akár 130 000 tonnával is csökkenhet az ország szén-dioxid-kibocsátása. A beruházás összértéke meghaladja a 90 milliárd forintot, melynek egy része befektetői önrész, másik része kötvénykibocsátásból származó forrás. A beruházás tervezett megtérülési ideje 15 év – közölte az MTI.

A fejlesztést a PolSolar Kft. végezte, öt leányvállalatával együtt.

A 440 hektáros területen több mint 466 ezer napelemtáblát, 80 darab középfeszültségű transzormátorállomást és 1000 kilométer kábelt építettek be. A mezőcsáti erőmű évente 372 gigawattóra (GWh) villamos energiát képes termelni.

 

Lantos Csaba energiaügyi miniszter az átadón célként nevezte meg, hogy az ország energiafüggetlensége megerősödjön, elérhető szinten tartsa az energiaárakat, ugyanakkor megfeleljen a növekvő energiaigényeknek és a klímapolitikai céloknak is. Ehhez, mint mondta, csökkenteni kell az ország földgázigényét, az energiamixben növelni kell a villamos energia, azon belül is az alternatív forrásokból származó villamosenergia arányát. Új termelő és tároló kapacitásokat kell kiépíteni és meg kell valósítani azokat az infrastruktúra-fejlesztéseket, amelyek a növekvő villamosenergia-igényt kiszolgálják.

 

Biczók András, a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (Mavir) Zrt. elnök-vezérigazgatója, Lantos Csaba energiaügyi miniszter, Tállai András, a térség fideszes országgyűlési képviselője és Ritter Antal, a beruházó PolSolar Kft. ügyvezetője (b-j)

 

Hozzátette:

atomenergiára továbbra is szüksége van Magyarországnak, energiafüggetlenségének egyik meghatározó eleme Paks1, és ezért folytatják Paks2 megvalósítását is. Emellett nem szabad szem elől téveszteni azt sem, hogy az energiaállátás biztonsága, az energiaár, a zöld gazdaság térnyerése egyben a gazdasági versenyképesség kérdései is - tette hozzá.

Az eseményen Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára úgy fogalmazott, a mezőcsáti beruházás regionális és országos jelentőségű is, hiszen ez a napelempark fogja adni az országban a naperőművek által előállított villamos energiának a 8 százalékát.

A következő négy évben mintegy 400 milliárd forint értékű fejlesztést, korszerűsítést, kapacitásbővítést terveznek az új erőművi csatlakozási igények és újraiparosítással összefüggő fogyasztói igények hatékony kiszolgálása érdekében. Mezőcsáton egy 6 milliárd forintos beruházással egy új kapcsolóállomást létesítettek a napelempark mellett.

EnergetikanapelemparkPolSolar Kft.MezőcsátBorsod-Abaúj-Zemplén vármegye

Hírlevél

Hirdetés