2024.03.29, Péntek
Így alakult több Tolna megyei építőipari cég tavalyi éve
tambaukft.hu

Így alakult több Tolna megyei építőipari cég tavalyi éve

MTI

2017.01.31. 15:10 - Antal Zsófia

A Gemenc Bau növelni tudta árbevételét, az Alisca Bau, a Tam-Bau és a Dél-Dunántúli Vízépítő viszont jelentősen visszaesett 2016-ban. Az idei évre változóak a kilátások.

Hirdetés

A bátaszéki Alisca Bau Zrt. a 2015-ös 6 milliárd 92 millió forint után 2016-ban körülbelül kétmilliárd forint nettó árbevételt ért el - mondta Korcsmár István vezérigazgató, aki a visszaesést azzal magyarázta, hogy tavaly kevés európai uniós támogatású, infrastrukturális beruházás indult el. A cég egyetlen jelentős munkája a tolnai Fastron Hungária Kft. gyáregységének felépítése volt. Mintegy 50-nel csökkent a cég létszáma is, amely most 80 fő. A cég idén EU-s projektek indulására számítva 3,5-4 milliárd forintos árbevételt tervez.

A szekszárdi székhelyű Dél-Dunántúli Vízépítő Zrt. tavalyi árbevétele közel felére esett vissza, idén várhatóan nem éri el a 300 millió forintot, és harmadik éve veszteséges - mondta Reisinger Péter igazgatósági tag. A cég elsősorban mederkotrásokat végzett az elmúlt évben, a bevételcsökkenéssel párhuzamosan 35-ről 10 főre csökkent a létszáma. A vállalat tulajdonos cége, a szintén szekszárdi, közműépítéssel foglalkozó Bau Team Kft.-nek 2015-ben még egymilliárd forint, 2016-ban kevesebb mint 150 millió forintos árbevétele volt; "nem tudtunk alkalmazkodni a piac újrafelosztásához" - jegyezte meg a cégvezető.

A tamási Tam-Bau Kft.-nél mintegy 30 százalékos volt az árbevétel-csökkenés. Kólya József ügyvezető igazgató arról számolt be, hogy - szemben a 2015-ös kétmilliárd forinttal - az elmúlt évben 1,2 milliárd forint volt a cég árbevétele. A társaság, amely 2016-ban többek között repülőtéri fejlesztések előkészítésében, a Tisza egy rövidebb szakaszának töltéserősítésében és a déli határszakaszon manőverút építésében vett részt, a kevesebb megrendelés ellenére megtartotta 95 fős létszámát.

A szekszárdi Gemenc Bau Kft. árbevétele ugyanakkor jelentősen nőtt, a 2015-ös egymilliárd 113 millió forint után 2016-ban 3,2 milliárd forintra - közölte Werner Miklós ügyvezető igazgató. A cég két jelentős beruházásban dolgozott, a Fastron Kft. fejlesztésében és a szekszárdi Samsonite Hungária Kft. 2017-re is áthúzódó bővítésében. A 32 fős cég az utóbbinak is köszönhetően az idén mintegy másfél milliárd forintos árbevételt tervez.

Iparági híreképítőipari cégekAlisca Bau Zrt.Tam-Bau Kft.Tolna megye

Hírlevél

Hirdetés