A 118 éves épület teljes tetőszerkezete, homlokzata, főfalai és utasterei is megújultak.
Csütörtökön átadták a kaposvári vasútállomás 1,6 milliárd forintból megújult épületét. A beruházásban a kivitelező ZÁÉV Zrt. a műemléki szempontokat figyelembe véve szerkezeti, épületgépészeti és homlokzati munkákat végzett el a 2100 négyzetméteres épületen, melynek megújult a teljes épület tetőszerkezete. Emellett megerősítették az épület főfalait, pincéit talajvízmentessé tették, a főcsarnokban a gipszstukkókat rekonstruálták.
A projekt magában foglalta az utasterek, az utaskiszolgálás, a vasúti infrastruktúra működéséhez szükséges helyiségek modernizációját, valamint információs és kamerarendszer üzembe helyezését is. Az épületben egy kormányablak is megnyílt. A fejlesztésben mindezek mellett felújították a járdát és a taxiparkolót, aszfalt helyett térkőlap burkolattal, az épület mellett kandelábereket állítottak.
A MÁV egykori legendás főépítésze, Pfaff Ferenc tervei alapján 1899-ben emelt állomás európai uniós pályázati támogatásból újult meg. A 21. századra nagyon leromlott állapotba került épület felújítása 2015 márciusában kezdődött.

Az átadón Szita Károly, Kaposvár polgármestere elmondta, a vasútállomás környezete is megújul, így a Csiky Gergely Színház is. A városkép emellett egy 10,5 milliárd forintból hamarosan kezdődő projektben a kaposvári közlekedési központ kialakításával is változni fog.
Több mint 80 millió tonna kitermelt és értékesített zúzottkő, 8 bányaüzem, 3 bontottanyag-befogadó és feldolgozó, 1 értékesítési-logisztikai központ, napjainkban 146 munkavállaló. Kijelenthető ugyanakkor, hogy a Colas Északkő Kft. eddigi 35 éves története jóval több a számoknál. Termékeik ott vannak azokban az utakban, hidakban, vasúti pályákban, vízi műtárgyakban, épületekben, amelyek nap mint nap szolgálják a hazai infrastruktúra fejlesztését és működését. A jubileum alkalom arra is, hogy a vállalat ügyvezetőjével, Cseh Zoltánnal a hazai kőbányászat stratégiai szerepéről, aktuális helyzetéről is beszélgessünk.
Elkészült az IGPark Nyíregyháza BTS könnyűipari gyártóegysége. Bérlője, a CAIP autóipari vállalat már birtokba is vette.