A 27 milliárdos keretszerződés a közlekedésfejlesztés valamennyi formáját tartalmazza, de a közművekre is vonatkozik.
A Soltút Kft., a Hódút Kft., a Hazai Építőgép Társulás Kft., valamint a debreceni D-Profil Kft. és a Nagymester Kft. alkotta Cívis 2020 Közös vállalkozás nyerte a debreceni mélyépítő munkákra kiírt közbeszerzést. A TED-en megjelent adatok szerint a keretmegállapodás végleges összértéke nettó 27 milliárd forint. A keretmegállapodás időtartama alatt (ami a közbeszerzés adataiból nem derül ki) a felhasználásra kerülő keretösszeg legfeljebb ekkora lehet - derül ki a hirdetményből.
A beruházó debreceni önkormányzat a keretszerződés alapján megrendelésre kerülő feladatokat is meghatározta, a munkák az önkormányzati kezelésű kül- és belterületi burkolt és burkolatlan utakon történnek majd.
A szövegből az is kiderül, hogy a keretmegállapodás alapján az egyedi szerződések várható átlagos becsült értéke nettó 650 millió forint. Az egy időben teljesítendő külön szerződések várható összértéke legfeljebb nettó 3 milliárd Ft.
Nem megoldhatatlan feladat, ha egy építési projektben utólag tervezik át a hagyományos pilléreket talpas pillérekre; ugyanakkor a hibrid megoldás is célravezető lehet az INETON Kft. tapasztalatai szerint.
Az építésügyi miniszter tájékoztatója szerint 600-650 ezer négyzetmétert építenének be, és 250-350 ezer négyzetméteren épülne közpark. A koncepció része az 1-es metró meghosszabbítása és egy új vasútállomás felépítése is.