2024.12.03, Kedd
Szíjj László: A Duna Csoport jelentős lépést tett a versenyképesség növelése érdekében

Szíjj László: A Duna Csoport jelentős lépést tett a versenyképesség növelése érdekében

magyarepitok.hu

2019.11.14. 17:38 - Szabó Ákos

Az október 11-én közzétett írásunkban is említett megállapodást Szíjj László és Varga Károly tulajdonosok között a Gazdasági Versenyhivatal 2019. november 5-én kiadott közleményében engedélyezte: ennek megfelelően a Duna Aszfalt Kft. megvásárolja Varga Károly építőipari vállalatokban lévő részesedését és irányítói jogát. Ezzel a közel 70 éves Közgép után a szintén 70 éves múltú Hódút is a Duna Aszfalt Kft. érdekeltségébe, közvetlenül Szíjj László tulajdonába került. Szíjj Lászlót kérdeztük a részletekről.

Hirdetés

Mi indokolta a vállalatok összevonását?

Ahogyan az lenni szokott, részben az élet, részben a szükség. Varga Károllyal harminc éve kezdtük a vállalkozói tevékenységet, így hozzászoktunk, hogy a racionális döntéseket minden esetben időben kell meghozni, mielőtt a kényszer követelné ki azokat. A Duna Csoport bár Magyarországon jelentős méretűnek számít, a nagy európai építőipari vállalatoknál még jóval kisebbek vagyunk. Úgy láttuk, hogy mivel minden vállalatunk versenyképes, így elérkezett az idő, hogy egy összevonással jelentősen növelni tudjuk a versenyképességét a csoportnak.

 

Mennyibe került ez a Duna Aszfalt Kft.-nek?

Maga a vételár természetesen üzleti titok kategóriába tartozik, aminek a betartását az adás-vételi szerződésekben vállaltuk, így erre nem adhatok választ. Az természetesen nem titok, hogy a Duna Aszfalt Kft.-vel együttműködő bankok közreműködésével zajlott az ügylet. Ezt azért fontos elmondani, mert természetesen az ügylet lebonyolításához a Duna Aszfalt külső finanszírozási forrást is vett igénybe, amelynek visszafizetése nem veszélyezteti a Duna Aszfalt Kft. kiváló pénzügyi megbízhatóságát és közelmúltban publikált befektetési minősítését.

 

Mi várható a közeljövőben a mára a legnagyobb tradicionális vállalatokat magába olvasztó, ezzel az ország egyik legnagyobb méretű építőipari vállalatává váló Duna Aszfalt Kft.-től?

Számos terven dolgozunk, amelyeknek a hivatalossá válást követően ígérem, hogy a Magyar Építőket fogjuk elsőként értesíteni, addig kérem a szíves türelmüket!

 

2019.10.11. Varga Károly eladta a Magyar Vakond cégcsoportban lévő tulajdonát

Iparági hírekDuna Aszfalt Zrt.Hódút Kft.interjú

Hírlevél

Hirdetés